Az animális magnetizmus fluiduma nagy valószínűséggel megegyezik Baron Charles von Reichenbach Od-jával, W. Reich Orgon-jával, Paracelsus Muniá-jával, Eeman X-erő-jével, Harold Saxton Burr L-mező-jével, Alice Bailey Kozmikus Tűz-ével, a teozófusok Fohat-jával, az alkimisták Prima Matériájával, az orosz parapsychológusok bioplazmá-jával, stb.

Így a Mesmer által leírt szabályok univerzálisak és minden ezotérikus gondolatmenetben felhasználhatók, mint munkahipotézis.

A radionika atyja egy híres amerikai orvos Dr. Albert Abrams, aki az 1800-as évek második felében pathológus professzor volt a Cooper Orvosi Egyetemen.

Megfigyelte, hogy némely betegségeknél, pl.: tuberculosis, syphilis, a hasi kopogtatási lelet bizonyos hasfali területen megváltozik, dobozossá válik. Kezdetben elkezdte a betegségeket a hasi lelet alapján diagnosztizálni és megfigyelte, hogy kellő gyakorlattal a hasi lelet alapján a betegségek nagy biztonsággal ismerhetők fel.

A radionika szempontjából áttörő felfedezése a következő volt: megfigyelte, hogy ha egy beteget és egy teljesen egészséges embert egy elektromosan vezető kábellel köt össze, akkor az egészséges emberen a vele kapcsolatban álló betegnek megfelelő hasi kopogtatási lelet válik észlelhetővé.

A következő lépés az volt, amikor azt figyelte meg, hogy a betegségek átvezethetősége függ az elektromosan vezető kábel ellenállásától.

Szerkesztett egy készüléket, melynek segítségével képes volt az elektromosan vezető kábel ellenállását változtatni.

Megfigyelte, hogy minden betegség számára létezik legalább egy ellenállásérték, melynél a betegség a legkönnyebben átvezethető.

A jelenséget Abrams-féle elektronikus reakciónak nevezte el és felfedezését röviden így summázta:

Minden anyag „sugárzik”.

A „sugárzások” annak megfelelően különböznek egymástól, hogy milyen a sugárzást kibocsátó minta atom- vagy molekulaszerkezete.

Függetlenül a származásától, a „sugárzás” képes hatást gyakorolni az emberi idegrendszerre.

Egy másik amerikai orvos-chiropraktőr Dr. Ruth B. Drown új dimenziókat nyitott e tudományban, amikor az eredeti Abrams-féle vizsgálóeljárás helyett egy ugyanezen elven alapuló, de lényegesen egyszerűbb vizsgálómódszert vezetett be. Ezeken a vizsgálatokon már nem kellett a betegnek jelen lennie, hanem elegendő volt csak a betegből vett vér- vagy hajminta.

Ő volt az, aki felfedezte, hogy távolságból nem csak diagnózist lehet készíteni, hanem hatásos kezelést is lehet végezni a betegből származó minta közvetítésével.

Az úttörők között mindenképpen meg kell említeni George De la Warr, W. Guyon Richards, Malcolm Rae, David W. Tansley és Bruce Copen nevét.

A radionika elnevezés két szó - a rádiótechnika és az elektronika - összevonásából keletkezett. E két technika mellé bevonták a radiaesthesiát, mint munkamódszert.

A radionika elméleti és gyakorlati alapjában a következő elképzelések állnak:

Az emberek illetve minden élő objektum egy közös térben helyezkednek el (Dr. Abrams szerint ez a közös tér a Föld mágneses tere).

Minden életforma rendelkezik saját (elektromágneses) térrel, mely individuális tér szerves része a nagy közös térnek.

Az ősi elképzelés értelmében „az energia követi a gondolatot”, így a gyógyító jel vagy gyógyító „gondolat” a közös tér segítségével az operátortól a páciens felé halad.

A páciens és a gyógyítója közötti kapcsolat teljes mértékben független a köztük lévő távolságtól.

Ezek értelmében a modern radionika az ősi radiaesthesia és a modern félautomatikus műszerek kombinációja.

Egy olyan tudomány, mely valamilyen nem pontosan azonosított sugárzások detektálásával és manipulálásával foglalkozik úgy, hogy közben nem nélkülözheti az operátor spontán meglévő vagy tudatosan kifejlesztett extrasensorikus képességét.

Diagnosztizáláskor az operátor méri a páciens bizonyos minőségének tökéletes állapota és a jelenlegi állapota közötti különbséget.

A módszer számos előnnyel rendelkezik a többi orvosi diagnosztikus eljárással szemben:

Segítségével komplett állapotfelmérést lehet készíteni a betegről relatíve rövid idő alatt, nagy találati pontossággal.

A vizsgálatkor nem szükséges a páciens jelenléte, hiszen bármilyen róla vagy belőle származó minta elegendő (pl.: egy csepp vér, egy csepp vizelet, néhány szál haj, a pácienst ábrázoló fénykép, a beteg sajátkezű aláírása, stb.)

A vizsgálat nem csupán a fizikai testi síkon, hanem a lelki és a tudati szinteken, sőt felsőbb spirituális síkokon is elvégezhető.

A betegségek még fizikai manifesztációjuk előtt felfedezhetők.

Mivel a vizsgálat „mélyebb értelmű” (lásd később), mint a fizikai testi tünetek detektálása, ezért segítségével feltárható a betegség „valódi oka”.

Diagnózis készítéskor a készülék használatának az a célja, hogy megkapjuk azokat az információs minőségeket - legyenek azok a test részeinek vagy betegségeinek információs jellemzői - melyeket a beteg testben keresünk úgy, hogy közben mentesítsük az operátort attól, hogy folyamatosan koncentráltan tartsa a figyelmét azon, amit éppen vizsgál a betegen.

Természetesen a vizsgálat eredményétől függően therapiás program állítható össze.

A broadcasting (távsugárzásos) kezelés az egyik legújabb és legkevésbé orthodox kezelési eljárás. A módszert az Egyesült Államokban, a Ruth B. Drown laboratóriumban dolgozták ki.

Radionikus készülék nélkül hatékony kezelést adni egy betegnek... Ehhez mindenképpen az szükséges, hogy az operátor tartsa meg a „gyógyító gondolatot” az elméjében szilárdan, a kezelés teljes időtartama alatt anélkül, hogy bármilyen másik gondolat merülne fel a fejében.

Készülék használatával a „gyógyító gondolat” stabilizálható tetszőlegesen hosszú időre, pontosan megismételhető egy későbbi időpontban, ha erre szükség van anélkül, hogy a kezelő személy saját energiáját, idejét erre felhasználná.

Tehát radionikus készülék alkalmazásakor a „therápiás jel” minősége, intenzitása és a kezelés időtartama a páciens számára tökéletesen kiszámítható, így biztonságossá tehető és adott esetben megismételhető.

Milyen kapcsolat lehet a betegből származó minta és a beteg között? Hogyan részesülhet a páciens kezelésben, amikor a kezelés helyszínén csak a mintája van jelen?

Ha feltételezzük, hogy valóban van kapcsolat, akkor hogyan továbbítja a gyógyító jelet a készülék a páciensig? Ugyanis a radionikus készülékek csak információs jeleket állítanak elő és a továbbításhoz szükséges energiát egyáltalán nem.

Az első kérdés megválaszolásához arra az egyszerű matematikai tényre kell csak gondolni, melynek értelmében egy több dimenziós tárgy egy alsóbb dimenzióból szemlélve veszít információ-tartalmából.

Tegyük fel, hogy a padló síkjában élő két dimenziós lények vizsgálnak egy három dimenziós kutyát. Ők csak a kutya négy lábának talpi felszíneit tapasztalhatják és mivel megfigyelik, hogy a négy talpi folt mindig egymásnak megfelelően mozog, valami összefüggést sejtenek a négy, számukra teljesen szeparált objektum között.

Azt is megfigyelik, hogy ha bármelyik objektumra hatást gyakorolnak pl.: melegítik, akkor mind a négy különálló objektumban ugyanazt a válaszreakciót kapják gyakorlatilag egyidőben, függetlenül attól, hogy a talpak egymáshoz képest milyen távolságban helyezkednek el.

Valószínűleg akkor, amikor a beteg a radionikus kezelőhelységben hagyja a mintáját és ő maga eltávozik onnan, akkor a két különálló objektum közötti távolság csak látszólagos a mi három dimenziós terünkben, magasabb dimenzióból vizsgálva a beteg és a mintája ugyanazt a teret foglalja el. A közöttük reálisan létező energo-információs kapcsolat extrasens technikákkal vizsgálható.

A második kérdés megválaszolásához már megvan a kapcsolat a beteg és a mintája között.

A radionikus készülék nem állít elő energiát csak gyógyító jeleket, információkat.

Ahhoz, hogy az információ fizikai szinten „élővé váljon” mindenképpen energia szükséges. Hiszen egy fizikai hordozó (pl.: egy magnószalag) csak akkor tudja az általa hordozott információt (jelen esetben valamilyen zenét) fizikai szinten megnyílvánítani, ha energiára tesz szert (ez jelen példánál maradva elektromos áram, mely működteti a magnetofont).

Vajon honnan származik az az energia, mely hordozza a radionikus gyógyító jeleket?

Az ősi tradíció szerint minden energia előbb-utóbb visszatér saját eredetéhez, forrásához.

Dr. Ruth B. Drown: „Ha egy csepp vért cseppentünk egy itatóspapírra, akkor a biológiai képletek destruktúrálódnak, az addig oldott molekulák kristályosodnak, de az atomok szintjén folyamatosan keletkezik energia, mely visszatér forrásához, jelen esetben az élő szervezethez, melyből a vér származik.”

Ebben a megvilágításban a radionikus kezelőkészülék egy „behangoló tábla”, mely a páciens energiáját és információs jellemzőit a kezelés alatt ellenállás, fókuszálás és egyéb, később tárgyalandó hatások révén modulálja. Így a beteg energia visszafókuszálódik arra a szövetre vagy szervre ahonnan származik.

Az, hogy a kezelés külső, idegen energia bevitele nélkül történik, olyan hatásokat eredményez, melyeket mindenképpen nagy figyelemmel kell kísérnünk, ha szem előtt óhajtjuk tartani a legalapvetőbb szabályt a betegellátásban: „Ne árts!”

Minden beteg fáradtságról panaszkodik a radionikus kezelés után. Ez érthető, annak tudatában, hogy a kezelés alatt közölt információs minőségek a beteg saját energetikáját használják fel ahhoz, hogy fizikai síkon manifesztálódjanak. Súlyosan legyengült betegek esetében ez a jelenség az állapot romlásához vezethet. Ezért a radionikus kezelést célszerű kiegészíteni valamilyen indifferens energia besugárzásával, ilyen módon ez a probléma könnyen kivédhető.

Mivel a gyógyító jelek a beteg saját energiájának közvetítésével jutnak vissza a páciensbe, ezért az energo-információs leárnyékoló rendszer, az ún. biológiai ablakok nem ismerik fel ezeket a jeleket idegeneknek, tehát akadálytalanul juthatnak be az energetikai rendszerbe. Így egyrészt e jelek hihetetlenül hatékonyak (és ez alátámasztja azt a régi bioenergetikai megfigyelést, miszerint a kezelés effektusa gyakran fordítottan arányos az intenzitással), másrészt nagy odafigyelést követel meg a kezelő személyzettől.

Az információs jellemzőket a radionikában leggyakrabban numerikus értékekkel fejezzük ki, a számokat radionikus mértékeknek (radionical rates) vagy kódoknak nevezzük.

Radionikával történő kezelés esetén két különböző jelrendszert (kódrendszert) használunk:

1. Gyakrabban használunk olyan jeleket, melyek a beteg szervek, szervrendszerek egészséges működését igyekeznek visszaállítani. Ezek olyan kódok, melyek az egészséges struktúra illetve az egészséges functió jeleit hordozzák.

Gyógyító hatásukat úgy fejtik ki, hogy „leszorítják” a kóros jeleket a beteg szervekről és ők maguk veszik át az irányítást.

Tehát pl.: egy magasvérnyomás betegség esetében ilyen jeleket közvetítünk a kórosan működő szív, artériák, vesék, endocrin rendszer, stb. felé. Ha a kezelést megfelelő ideig folytatjuk, akkor a beteg szervek állapota fokozatosan az egészséges felé közelít és a beteg meggyógyul.

Ezeket a kódtípusokat nevezhetjük egyenes irányban ható kódoknak, hiszen a szervezet a kapott jeleknek megfelelő irányban reagál.

Sugározhatjuk a beteg felé saját betegségének jeleit is.

a, Abban az esetben, ha olyan betegség kódját közvetítjük a betegnek, mely betegségben a páciens nem szenved, úgy nagy valószínűséggel a jeleinkkel „megfertőzzük” és a jeleknek megfelelő betegséget okozunk neki.

Ebben az esetben a kód egyenes irányban ható kódnak minősül. (Természetesen ez a helyzet megfelelő körültekintéssel végzett kezelések esetén csak mint elméleti lehetőség fordulhat elő.)

b, Ha a beteg konkrét diagnózisának jeleit juttatjuk be a páciensünkbe, akkor kialakul az az érdekes jelenség, melyet nevezhetünk a fordított irányban való hatás jelenségének is. Ugyanis ha a beteg saját betegségének jeleit kapja a radionikus kezelések alkalmával, akkor nem, hogy súlyosbodik az állapota, de sokkal gyorsabban gyógyul, mintha a kezeléshez csak egyenes irányban ható kódokat használtunk volna fel.

Első hallásra úgy tűnik, hogy az élő szervezet képes válogatni a kapott jelek között, intelligensen használja fel őket részben egyenes, részben fordított irányban a gyógyulási folyamat érdekében...

David Fosters írja The Intelligent Universe c. könyvében 1975-ben:

„Úgy tűnik, Isten Mérnök volt (az 1900-as évekig), majd Matematikus (1900 és 1930 között) és Mágus (1930 és 1965 között).

Jelenleg Isten egy számítógépes mérnök, aki programozza az Univerzum hardwarét.”

Dr. Földes László