Belépés
E-mail
Jelszó
   
Hermetikus alkímia

Az alkímia több szempontból nehezen közelíthető meg. Sok titok veszi körül, mely részben abból adódik, hogy művelői személyüket és munkájukat titokban akarták tartani. Másrészt rosszindulatból vagy tudatlanságból teljesen téves elképzelések fűződnek hozzá. Általában a varázslás, mágia és főleg az aranycsinálás, többé-kevésbé „kénszagú” mestereinek tartják művelőit.

De ha több objektivitással és némi „szakértelemmel” próbáljuk a témát megközelíteni, azt vesszük észre, hogy az alkímia többrétű, többszintű.

 

Van egy fizikai, egy filozófiai és egy spirituális szintje.

Mint ahogy az alkímia tanítja, mindenek van Sója   =teste, Merkúrja   =szelleme és Sulfurja      =lelke.

Ahhoz, hogy valaki adeptussá váljon, nem elegendő, hogy valami új keveréket vagy molekulát fedezzen fel.

Az alkímia spirituális hagyományokra épül, ahol a követőjének lelki belső fejlődést és rátermettséget kell felmutatnia. Ezért mester-tanítvány viszonyban adják át a valódi titkait és hagyományait.

Ha pedig mélyebben és főleg objektív módon akarjuk megközelítni ezt a rendkívül összetett témakört, azt vesszük észre, hogy az alkímia fogalma alatt nagyon összetett és bonyolult történelmi, társadalmi és tudományos tényeket kell tanulmányoznunk.

Ennek a tudománynak a gyökerei a beláthatatlan múltba nyúlnak vissza. Ó-Egyiptom és Kína legrégebbi koraiban megtaláljuk igen fejlett nyomait. Viszont számunkra a megfogalmazható múlt, ahonnan követni tudjuk, az a Római Birodalom utáni idők és a középkor.

Akkor már egy csomó misztérium, szimbólum veszi körül. A nagy tudósok és filozófusok fényes hosszú sorához hozzá tartozik, az őrültek, szélhámosok, sarlatánok, méregkeverők és hamispénz csinálók tömege is. Egyébként ennek köszönheti sokszor a rosszhírét is. De ez nem von le semmit a valóban tudományos és spirituális értékeiből.

Ezért tanulmányozták a modern kor nagy kémikusai, mint pl. Berthelot nagy tisztelettel és érdeklődéssel. Ezek az emberek felismerték, hogy nem arról van szó, hogy néhány vagy szélhámos „aranycsináló” nyomdokaiban lépve kezdjenek illúziók után rohanni. Bár az „aranycsinálás” kétségtelenül reális, és néhány valódi nagy mestertől, mint Farel, tudjuk, hogy sikerült neki.

A XX. századig kevés olyan módszer létezett, amely az anyag belső természetét vizsgálta. Az alkímia a Természet alapvető mechanizmusának a megismeréséhez segít hozzá. A profán tudomány ennek csak a materialista mechanizmusát tanulmányozza. Az alkímia számít a tanítvány spirituális és érzelmi képességeire, mert az alkimista tanulmány csak akkor vezet egy lelki fejlődéshez és felemelkedéshez.

Az alkímiában mindig ismerni kell a tárgyat, a véghezvitel módját és a célt, amit el akarunk érni.

Még mielőtt elkezdeném az alkímia művészetének elsajátításához elengedhetetlenül szükséges bizonyos filozófiai ismeret, a tárgyhoz szorosan kapcsolódó homeopátia alapgondolatának ismerete. Sőt bizonyos mértékben tisztában kell lennünk a mágia mibenlétével is.

 

A gyógyítás tudománya és technikája a történelem folyamán a szerint változott, hogy az emberiségnek mi volt az elképzelése saját magáról és a világról.

Korunk szellemi felfogása az orvostudományról a XIX. Századi materialista világnézetből fakad. Számára csak a fogható, mérhető, trancsírozható világból áll, amely érzékszerveivel észlelhető, felfogható és jelenlegi, - sokszor nagyon szerény – tudásával magyarázható, sőt belemagyarázható.

Ha az emberi lényt, csak mint egy anyaghalmazt akarjuk felfogni, akkor számunkra teljesen érthetetlenné válik. Egyik része a mérhető, „szétszedhető”, amely lényegében a térhez tartozik, A másik része, az élő amely állandó változásoknak és mozgásoknak van kitéve és amihez az idő tartozik.

Vizsgáljuk meg ezt a lényt, hogy viszonylik a világ többi összetevőjéhez.

Az ásványvilágban fizikai és kémiai folyamatok (hideg, meleg) elpusztíthatnak egy növényt, de életet nem tudnak létrehozni.

Ezenkívül az ásványt a gravitáció húzza lefelé. A növény felfelé növekszik a gravitációs erők ellenére. Ahhoz, hogy ez létrejöhessen, a növényeknek, mint minden élőlénynek egy bizonyos erőre, úgynevezett étherikus erőre van szüksége. Ez az életerő egy bizonyos testet alkot, amit éther testnek nevezünk, ami a fizikai testünkkel szorosan összetartozik.

Léte fizikai módszerekkel is kimutatható, de hordozó anyagra van szüksége, és ez a víz. Ha a növénytől elvonjuk a vizet, kiszárad, meghal. Ha egy magot locsolni kezdünk, a víz életre kelti.

Az ásványvilágból vett anyagokét a növény asztrálja magasabb létszintre hozza, amellyel az ásványvilág nem rendelkezik, sőt bizonyos fokig a gravitációs erőket is legyőzi és növekedni képes.

Az állatvilág még nagyobb mozgásra is képes. Ennek pedig általában két indító oka van. Vagy a vágy, vagy a félelem, a színpáti és az antipátia. E közül a két lelki állapot közül, (ami belső) valamelyik külső megnyilvánulásra készteti, ez a mozgás (külső reakció).

A belső tartalom amelyet pszichikai, lelki megnyilvánulásnak nevezünk, maga is egy külső hatás eredménye amelyet előzőleg interiorizált.

Tehát az állatvilág új lehetősége, amit nem találunk meg a növényvilágban, hogy interiorizál. A külvilág egy belső tartalommá válik. Amint láttuk az élet, a fejlődés az éther energiájának a megnyilvánulása. Ez megtalálható a növényvilágban is, de az állatvilágban a sejtosztódás egy összetettebb formájával a gastrula állapotból egy új elem jelenik meg, az úgynevezett asztráltest. Mind az ami ösztön, vágy, vonzalom és taszítás, az asztráltest megnyilvánulása.

Ennek az új elemnek, az asztrálnak pedig a hozzá tartozója a gáz eleme. Megfigyelhetjük, hogy az állat reakciója teljesen a külső akcióktól és az ösztöneitől függnek.

Az embernél megjelenik egy új lehetőség. Saját akaratából, és nem csak a környezet hatására (pld. Lásd idomítás), képes visszaemlékezni. Gondolatokat tud teremtani, sőt a saját gondolatait is képes megfigyelni.

Megfigyeli saját magát, mint egy tárgyat. Van egy öntudata, amit az Én tudat ad. Nem csak a környező világról van tudata, mint az állatoknak, tudatában van önmagának, amely a világtól megkülönbözteti. Az Én tudat számára nem egy elvont fogalom, ez a Lélek (Anima) megnyilvánulása.

Az állat egy horizontális lény. Az ember vertikálissá válik.

Az éthernek és asztrálnak van egy szellemi megnyilvánulása, ami az embernek a sajátos formáját adja. Az Én tartalma ez, a szellemi tudat megnyilvánulása, ami egyedül az ember sajátossága. Az állatot teljesen az ösztönei uralják. Az Én ennek ellenállhat.

Az ember számára ezzel megjelenik a „szabadság” lehetősége, ami csak egy lehetőség, nem egy adott dolog. És ezt csak az akarata által tudja megszerezni.

Ugyan azon a fajon belül az állatok felcserélhetők. Csak az embernek van igazi értelemben véve egyénisége. Az állatnál megfigyelhető különbség a külső behatásoktól való differenciálódásból adódik.

Az egyéniség még olyan apró részletekben is megnyilvánul, mint az újlenyomat. Ennek ellenére az egyéniséget, mint olyant nem a test biztosítja. A test csupán az éther és asztrál testen keresztül az ÉN képének a hordozója, lenyomata.

Ennek a lecserélődésnek ellenére megőrizzük egyéniségünket, még akkor is, ha a külsőnk módosul és a lelki világunk változik. Ezt csak az ÉN tudatunk teszi lehetővé, hogy ugyan az a szellemi egyéniség maradjunk, aki voltunk.

A négy összetevőnk (test, éther, asztrál, ÉN) egymással összetartozik, de egymáshoz való viszonya nem teljesen azonos.

Amíg a fizikai test és az éther test teljesen összetartozik és csak a halál választja el egymástól őket, addig az asztráltest és az ÉN egy másik párost alkot.

Az első és második pár egymáshoz való viszonya, kötődése nem azonos. Mert az álomban az asztrál – ÉN páros eltávolodik a test-étherpártól, az utóbbiban hagyva egy „impulzust” ami a további működését teszi lehetővé. Amikor ez az impulzus csökken, (csillapodik) kimerülőben van az emberben (test – éther) egy kényszer érzet merül fel, ami az asztrál – ÉN-t visszatérésre készteti, amit ébredésnek nevezünk. A tudat és az éntudat ugyanis az ÉN és asztráltest jelenlétéhez van kötve.

Ebből a szemszögből vizsgálva megértjük, hogy az alkimist miért jut el a test és a lélek gyógyításához. Mert megérti a fejlődés és változás mélységes misztériumát.

Amint már említettem a XX. Századig nagyon kevés olyan módszer létezett amely az anyag belső természetét vizsgálta. Most viszont a quantikus mechanika létrejötte a fizikában egy teljes forradalmat hozott létre. Az előrelépés abból adódik, hogy ez a fejlődés nemcsak a tudomány és technológia, hanem elsősorban filozófia területén jött létre azzal, hogy az emberi tudatot az anyag természetének megértésére ösztönözte.

Ebből a témában számos fontos mű jelent meg. Az alapvető munkák közé tartozik a krisztallográfia, vagyis az a tudomány, amely a kristályok létrejöttével, ezen belül az anyag szerkezetével foglalkozik. Ugyanis majd látni fogjuk, ez lehetővé teszi, hogy megértsük a fizikai rezonancia technikáját, és hogy milyen módon vehetjük ennek a hasznát az alkímiában. Ma már vitathatatlan ténynek fogadjuk el, hogy az anyag, az energia és vibráció egy ugyanolyan egység, amit napjainkban tér-idő-anyagnak nevezzük. Az energia modern fizikusai tudják, hogy a quantikus realitás uralja nemcsak az anyag mikroszkopikus részét, hanem a makrokozmosz realitását is. Ezt a tudást használják fel a tudósok amikor elektromagnetikus hullámokat bocsátanak az anyagra, hogy azzal „dialógust” folytassanak (egy milliomod vagy milliárdnyi hullámhosszakkal). Pl. ez teszi lehetővé a dialógust egy makromolekula magjával, ami a DNS-t alkotja.

A molekulától a hatalmas hidakig minden rezgésbe hozható, kár mechanizmussal, akár ultra- vagy infrahanggal. Az anyag vibrálni kezd, ha elektromagnetikus fotonok energiahullámainak sugárzási hatásának vetjük alá. Így lehet hanggal áttörni valamint.

Spekrométerrel bizonyos körülmények között az atom szimmetriájának elosztását lehet tanulmányozni (pl. az X sugarak = Röntgen).

Ehhez a témához tarozik a krisztallográfia. De felvilágosítást kaphatunk elektromagnetikus úton is. Ezt az eljárást Spektroszkópiának nevezik és spektrofotométert használunk hozzá.

Ebből a technikából kiindulva a spirituális úton az alkímiának és a Kabalának milyen haszna lehet?

 

                                                                  Prof. Dr. Szadovszky Márton

 

2010.09.16.
vissza