Feltételezésük szerint ebben a természetfölötti párhuzamos világban az idő szokatlan módon változott – egyszer felgyorsult, máskor lelassult. Ezen világ lényei pillanatok alatt képesek voltak világunkban megjelenni, majd eltűnni. Különböző rituálék segítségével azonban kapcsolatot lehetett teremteni ezzel a világgal.

Az egyik legelterjedtebb ilyen rituálé, amely segítségével a „párhuzamos” világgal kapcsolatba kerültek, a rosszindulatú szellemek elűzése volt. Ez fáklyás felvonulással, botok hadonászásával, hangos kiáltásokkal és dobolással egybekötött rituálé volt. Általában különböző helyi eseményekhez időzítették a rituálé idejét. Közép-Európában például a boszorkányok elűzésének a legkedvezőbb ideje a volpurgi éjszaka volt – május elseje éjjelén. Olaszország néhány részén ugyanez a rítus március elején volt szokásos (valószínűleg   ez motiválta Rosa Luxemburgot március 8-át Nemzetközi Nőnappá nyilvánítani).

Őseink szerint a párhuzamos világban nem csak különböző természetfeletti lények voltak, de ide vándoroltak az elhunytak lelkei is, sőt néha képesek voltak élő emberek lelkei is bejutni ebbe a világba. Az ide kerülő lelkek képesek voltak kommunikálni, és hatást gyakorolni egymásra, attól függetlenül honnét vagy milyen célból érkeztek ide.

Tűzbe kerülve a lélek meghalt s ez jellemző volt a „párhuzamos világ” minden lényére.

A ráolvasás és a rituálék része, amelyek a „párhuzamos világ” felé irányultak, szerves részei a mágikus szertartásoknak. (az etnológia a mágiát úgy jellemzi, mint „a külső erők manipulációja technikai eszközökkel vagy viselkedésmóddal”, hogy hatást gyakorolhasson más emberekre).

Természetesen a tudomány fejlődésével megváltozott a párhuzamos világról alkotott kép. Úgy látszik, hogy pontosan a mágia az a „nyílás” amin keresztül a modern fizikai koncepciók áthatolnak ebbe a természetfölötti világba. Az egyik legismertebb etnográfus D. Frezer, aki rendszerezte a mágikus szertartásokat, úgy gondoltak, hogy ezek a szertarások a körülöttünk lévő tér tulajdonságain alapulnak. Az „Aranyág” c. munkájában írta ezzel kapcsoltban azt a feltételezését, hogy a „dolgok távolról is hatnak egymásra, s az impulzusok egy láthatatlan éteren keresztül adódnak át.

Ez az éter nem sokkal különbözik attól, aminek létezését a modern tudomány is feltételezi hasonló okokból. Ezek a sorok századunk elején íródtak. Azóta a tudósok véleménye az éterről sokat változott, ettől függetlenül, ezeknek a soroknak nagyobb jelentősége van most, mint századunk elején, mikor íródtak.

Ginzburg akadémikus „A fizikáról és asztrofizikáról” c. könyvében a következőket írja az éterről alkotott nézetek változásáról század elejétől napjainkig: „Gyakran hangoztatják, hogy a relativitáselmélet „megszűntette” az étert. Ezt csak olyan értelmezésben fogadhatjuk el, hogy elutasították a tér valamilyen közeggel való feltöltéséről alkotott képet, ami hasonló, mint a „mechanikus” közeg (folyadék, kemény test). De kétségtelen, hogy a relativitáselmélet megszületésétől a kvantumelmélet kifejlődéséig a vákuum jelentése egyenlő volt az üresség fogalmával, amelyben „semmi nincs, és semmi nem történik”.”

Az általános relativitáselméletben változott a helyzet, mert ha hiányoznak is valamilyen részecskék vagy mezők (pld. elektromágneses mező), a vákuum jellemezhető a gravitációs mezővel. Ez a mező (az elektromágnesessel ellentétben) állandóan jelen van, s kijelenthetjük, hogy az éter helyébe lépett…… Még gazdagabb tulajdonsággal ruházta fel a vákuumot a kvantumelmélet.

Arról van szó, hogy a kvantumelmélet szempontjából még a fotonok hiányában (s következésképpen, mikor az elektromágneses tér energiája nullával egyenlő) a vákuumban az elektromágneses tér nullás rezgése van jelen, ami a mechanikus oszcillátor nullás rezgésével analóg. A mezők modern kvantumelméletében a vákuum még több tulajdonsággal gazdagodott. Többek között fázisátmenetek figyelhetők meg. A legújabb kísérletek azt mutatják, hogy a vákuumban történő fázisátmenetek nagyon hasonlóak a ³He-B szuperfolyékony folyadékban történő fázisátmenetekhez.

Még mielőtt megszületett volna a fizikai vákuumban történő fázisátmenetekről szóló munka sok kutató úgy képzelte el a vákuum modelljét, mint elektromosan különböző töltésű részecskepárok szuperfolyékony állapotát. Ilyen modell írta le a vákuum dielektrikus tulajdonságát, amelyben elektromosan töltött elementáris részecskék születnek (elektron és pozitron, proton és antiproton).

Munkánkban „A szuperfolyékony fizikai vákuum modellje”-ben bemutattuk, hogy a vákuum, amely elektromosan különböző töltésű részecskepárokból áll (N és L részecskéknek neveztük el őket) fényhordozó közeg lehet. Elneveztük ezt a közeget szuperfolyékony fizikai vákuumnak.

Az egyik legalapvetőbb tulajdonsága a szuperfolyékony folyadékoknak az, hogy a bennük létrejövő mozgásokat hosszú ideig képesek megőrizni.

Vélhetően az ember is, akinek szervezetében bonyolult fizikai és kémiai folyamatok játszódnak le, képes létrehozni a szuperfolyékony fizikai vákuumban hosszan megmaradó mozgásformákat, képletesen szólva, létrehozza a vákuumban saját „nyomait”. Ilyen „nyomok” hosszú ideig megmaradnak a szuperfolyékony vákuumban, még akkor is, ha az illető elhagyja az adott teret. Valószínűleg halála után is.

A mi modellünkben a szuperfolyékony fizikai vákuum fényhordozó tulajdonságokkal rendelkezik, ezért ahol stuktúraváltozások jönnek létre „a lenyomatoknál” ez a fény szórásához kell, hogy vezessen. Megfelelő körülményeknél ezek láthatóvá válhatnak.

Ilyen módon a fény tulajdonságait figyelembe véve a szuperfolyékony fizikai vákuumban a „párhuzamos” világ létezése, amely természetfölötti lényekkel van benépesítve, már egyáltalán nem tűnik olyan hihetetlennek és vadnak.

Megemlítjük, hogy a szuperfolyékony tulajdonságok kritikusan reagálnak a hőmérsékletváltozásra. Magas hőfokon ezek a tulajdonságok megszűnnek. Nem tudjuk, mi játszódik le a vákuumban a hőmérséklet változásakor, ezért nem tudjuk a szuperfolyékony közeg ezen tulajdonságával megmagyarázni a tűz megsemmisítő erejét a „párhuzamos” világban lévő objektumokra, de ez az analógia mindenképpen gondolkodóba ejtő.

A szuperfolyékony folyadékok tulajdonságának megfigyelése egyik legfontosabb ága a modern kisérleti fizikának, s reméljük, hogy a további felfedezések ezen a területen még közelebb hozzák egymáshoz a két fogalmat; „természetfölötti párhuzamos világ” és „szuperfolyékony fizikai vákuum”.