Tatavi Heduvou papnövendék tehénfarok legyezőjét rázva megkezdi mindennapi rituáléjét a Togó fővárosától, Lornétől nem messze fekvő sékói vudu kórházban. Goudjo Heduvou a kórház Gabara szentélyének őre megragadja Tatavi kezét, és tartja, amíg a papnövendék transzba esik. Aztán együtt nekilátnak Gabara - a szerelem cigarettázó, gint ivó, parfűm szagú istennőjének (jobbra) - megidézéséhez, hogy egy megtört szívű nőt meggyógyíthassanak.

Egy barátunk vezetett el minket ebbe a kórházba, ami a hagyomőrző ewe-ek közt Togó déli és Ghána dél-keleti részén komoly hírnévnek örvend, ugyanis az korházbeliek a leprától kezdve a paralízisig mindent meg tudnak gyógyítani. Meglehetősen sok borókapálinkát kellett feláldozni, hogy bejuthassunk ebbe a misztikus világba - a vudu istenségeknek ez a kedvenc itala. De a főpap által az istenek végül pártfogásukba vontak bennünket. Megkezdődött beavatásunk a vudu tradíciók rejtelmeibe.

Mielőtt idejöttünk volna sok más emberhez hasonlóan mi is azt hittük, hogy a vudu haiti-i találmány. Valójában ez a vallást Nyugat Afrikában alakult ki, itt nevezték voodoo-nak. A hagyomány Amerikában számos más néven maradt fenn: Haitin vodou, Brazíliában candomblé, Jamaikában pedig obeah. A "voodoo" szó a fonok, az ewe-ek rokonainak nyelvén szellemet jelent.

A hívők szerint az életünket és az egész világot láthatatlan erők irányítják. Nyugat Afrika 2,5 milliós ewe lakosságának legtöbbje ájtatos hívő.

Tanúi lehettünk, ahogy Tatavi (jbbra) pszichés receptet kapott Gabarától a szerelmi bánatban szenvedő nő számára, aki időközben kint várt nyugtalanul.

Ezek után szerettünk volna még többet megtudni erről a gyakran félreértett vallásról. John Agbeve ewe barátunk a következőt javasolta: "Ha megakarjátok tapasztalni, milyen is a vudu, menjetek el Kokuzanra!"

 

A cukrozott homokkal borított kokuzani táncos Flimani Koku isten tiszteletére transzba mélyed a Ghána partvidékén fekvő Aflao közelében

Lüktető dobok köszöntöttek minket, ahogy legyalogoltuk a hosszú homokos utat, ami arra a partmenti tisztásra vitt minket, ahonnan a Kokuzan a hangjai jöttek. A környékbeli falvakból több száz hívő hagyta el szalmakunyhóját, hogy megjelenjen a minden harmadik év májusában megrendezendő hét napos ünnepélyen. Ilyenkor hullámzó tánccal, lelkes énekléssel, állatvér áldozással hódolnak Flimani Kokunak, a gyógyítás istenének.

Flimani Koku imádata mintegy száz éve kezdődött itt, amikor az ewe ősök Beninből Aflaóba hozták az isten fétisét - egy nagy lopótököt, melyben tizennégy szent kés található. Most egy pap őrizetében végighordozták az egész arénán az ereklyét.

De a mi figyelmünket egy megszállottság szélén lévő férfi kötötte le. Famozsárt ragadva a földre vetette magát, és a tálat a mellére szorította. Hirtelen négy ember belecsapott egy moszártörővel a mozsárba (balra). Azon tűnődtünk, hogy a férfi mellkasának súlyos zúzódásokat kellett elszenvednie ekkora csapásoktól. Mégis, arrébbtéve a mozsárt hirtelen felpattant, és sértetlenül folytatta táncát.

Ennél is meglepőbb volt, amikor négy ember késeket húzott ki a lopótök fétisből, aztán az egyik fiú fején tartott csirkére szegezték azokat. A csikre másodperceken belül lehanyatlott, és rövid iőnyi rángatózás után kilehelte lelkét (jobbra fent). Ezután a csirkét lopótökben megsütötték. A gyúlékony lopótök egyáltalán nem kapott lángra (jobbra).

Hogy tudnánk megmagyarázni azt, aminek tanúi lehettünk? Sehogy. A vudu hívőknek pedig nincs szükségük semmiféle magyarázatra. A hit épp elegendő.

Körülöttünk az összes ünneplésre összegyűlt hívő elképesztően fájdalmasnak tűnő dolgokat hajtott végre: az egyik nő homokot szórt nyitott szemébe, egy férfi üvegszílánkokkal vagdosta fel a hasát, mégsem vérzett, egy másik pedig tüzet nyelt.

A közelüknben egy hívő - talán egy jamgyökér termesztő, vagy egy halászember - pattogó tűz fölött kézimunkával készített tőröket forrósított (lent). Aztán egy másik ember az egyik kést a nyelvéhez érintette (balra). Összerezzentünk a döbbenetes látvány hatására. De ezután voltunk csak igazán meglepve, amikor a művelet többszöri megismétlése után az illető nyelve még csak meg sem vörösödött!

"Az istenek óvnak minket", magyarázta Doavu Hayibor Atsivi, a Kokuzant vezető főpap. "Ők irányítják cselekedeteinket, ők mondják meg nekünk, milyen gyógymódot alkalmazzunk, hogy ne érjen minket sérülés."

Még fiatal korában minden hívő egy vízből, gyökerekből és földimogyoróból álló keveréket fogyaszt, ami hitük szerint öreg korukra védelmet nyújt a gonosz szellemektől. Doavu azt is elmondta, hogy a főzet hatásának erősítése érdekében a Kokuzanon résztvevők betartják az isteni parancsolatokat: az ünnepély előtt két hétig nem élnek szexuális életet és nem esznek kecske húst, továbbá mind tiszta szívvel érkeznek.

Amikor Carol egyszer nem figyelt oda, egy táncos perdült hozzá, és elhajította fényképezőgépét. Másodpercek múltán egy nő sodródott el előttünk (balra) olyan sebességgel, mintha valami széllökés forgatná. Az egyik ottani azt mondta, hogy a vudu hit által képes így pörögni. Talán Hevioso, a vihar- és villámisten, vagy Mamy Wata a gazdagság istennője segítette.

Ők, Flimani Kokuval és a többiekkel együtt mind csak Mawu, a teremtő után következnek fontosságban. Az ősök tisztelete a vallás harmadik legfontosabb alapja. A hierarchiát a fétisek és amuletek szentként való tisztelete zárja.

Mi is megpróbáltuk kimutatni tiszteletünket a láthatatlan istenségeknek. El lehet képzelni, mennyire zavarba jöttünk, amikor egy férfi négykézláb kúszott elénk, és a lábunkba kapaszodva a következőket kiáltotta: "Dé wo afokpa! Me le bubu de tefea nu oh!  / Vegyétek le a cipőtöket! Megszentségtelenítitek a vudu területet!"

A partmenti emberek gyerekkoruktól kezdve azt tanulják, hogy tiszteljék isteneiket. A szülők a vudu által tanítják meg gyermekeinek, hogyan viselkedjenek, és hogy a közösség mit vár tőlük. A hívők minden reggel áldozatot mutatnak be a helyi istennek, útmutatását kérvén. "Új szövőszék használata előtt én ginből és vízből álló italáldozatot szoktam bemutatni", mondja Bobbo Ahiagble, egy Aflaóhoz közeli Denuból származó szövő. "Az istenek áldanak meg engem inspirációval."

Egyre többet mozgolódtunk, ahogy a lüktető dobzene kezdett az éjszakába nyúlni. Szó sem volt itt semmiféle zombikról, teletűzdelt bábukról. Nem láttunk semmiféle rosszindulatú istenségnek bemutatott gonosz rituálét - habár tájékoztattak minket arról, hogy az istenek képesek komoly bántalmakat is okozni. Valójában olyan emberekre leltünk, akik továbbra is kötődnek a Földhöz, akik képes oly odaadóan hinni, mint ez a nő (lent), teljesen nyitottá téve magukat a megszállottság iránt, ami a hívők számára a legmagasabb tudatállapot. Kívülállóként azon tűndtünk, vajon mi hol rontottuk el?

Carol Beckwith és Angela Fisher
Fordította: Barják András