Az ember, a méhek érzékelési határán kívülre esik, az ő látásuk úgy van felépítve, hogy csak a közeli tárgyak szétfolyt kontúrjait képesek megkülönböztetni. A méhek előtt egy ködös délibáb kontúrjainak megfelelő tárgy az ember és a fa is, s teljesen közömbösek mindkettő iránt. „Abban a valóságban, - írja A. Gorbovszkij kutató – amelyben ők vannak nincs sem ember, sem emberiség. Hasonló képen a méhekhez, akik nem érzékelik az emberek létezését, lehet, hogy mi sem érzékeljük olyan lények jelenlétét, amelyek mellettünk élnek.”

Ezeknek a lényeknek ilyen módon közük lehet az emberi léthez. Kapcsolatba kerülni velük viszont közel sem képes mindenki. Többek között a sámánok képesek erre, akik különböző beavatási szertartásokon esnek át, minek eredményeként képesek látni, megkülönböztetni és kommunikálni ezen lényekkel.

David Neel francia kutatónő tibeti tartózkodása alatt a lámákkal ezen láthatatlan lények érzékeléséről beszélgetett. A következő dolgot magyarázták meg neki: bárhol is vagyunk, tárgyak sokasága vesz minket körül. Látásunk befogadja őket, de tudatunk csak azokat rögzíti, amelyek valamilyen módon felkeltették érdeklődésünket. „Így van ez azokkal a lényekkel is, amelyek körülöttünk vannak. Szemünk lehet, hogy érzékeli őket, de tudatunk nem fogadja és nem engedi be őket. Ezért maradnak láthatatlanok.”

Viszont egy amerikai kutatónak J. Lilly-nek sikerült kapcsolatba lépni és tapasztalatokat gyűjtenie a párhuzamos világból.

Kísérlet sorozata egy tökéletesen elsötétített, hangszigetelt úszómedence vízében zajlott le. Elzárta magát minden olyan információtól, amelyek érzékszervein keresztül érkezhettek volna. Következésképpen a kísérlet a szenzorikus depriváció nevet kapta. „Alváshoz hasonló állapotba kerültem – mesélte J. Lilly az átélt érzetekről – misztikus transzhoz hasonló állapot volt. Egy pillanatra sem vesztettem el a kísérlet folyamatának tudatát. Valamilyen részem állandóan tisztában volt azzal, hogy egy sötét fürdőmedencében vagyok.

Időközben egy másik térben, egy másik világban voltam, olyan lényekkel találkoztam, akik nem emberek voltak, ennek ellenére értelmesek voltak. Két lény közeledett felém egy hatalmas üres téren keresztül, amely fénnyel volt kitöltve. Nagyon nehéz elmondanom szavakkal mi is történt, mert párbeszéd nem hangzott el.”

J. Lilly jelenleg meg van győződve róla, hogy abban a világban, ahol élünk jelen vannak más lények is, melyeket hétköznapi feltételek közt nem láthatunk, s nem is érezhetünk.

A tisztánlátóknak és beavatottaknak nincs szükség a fent leírt módszerre, ahhoz, hogy hasonló lényekkel kapcsolatba kerüljenek.

Sok kutató hajlamos úgy értékelni ezen lényeket, hogy nekik neuronos természetük van, vagyis ezek stabil töltetlen elementáris részecskék nagyon kicsi nyugalmi tömeggel. Ismert Ohatrina professzor koncepciója is a mikroleptonokról – hipotikus részecskékről. „Némely kutató azt feltételezi, - írja egyik munkájában A. Gorbovszkij – hogy a lények, finom struktúrák, lehetséges, hogy ilyen mikrolepton részecskékből vagy gázból formálódnak. Nyilvánvaló, hogy azok a lények, amelyek ilyen elementáris részecskékből vagy mezőből állnak, az ember számára is szokatlan tulajdonságokkal vannak felruházva. Képesek áthatolni más testeken és tárgyakon, áteresztik a fényt, vagyis az emberi szem számára láthatatlanok. Számunkra szokatlan módon történik ezen lények hatása a környezetre. Mint ahogy itt létük és céljuk is sok kérdőjelet von maga után.”

De ha tudósoknak igazuk van, s ezen lények valóban anyagi természettel bírnak (még ha a mikroleptonok csak hipotetikus részecskék is), azt jelentené, hogy misztikus megjelenésük akaratlanul is csak másodrangú kérdés lenne? A sámánok mesterségét pedig hamarosan a szkeptikusok is komolyan veszik majd?

T. Cegelnaja
Fordította: Kun János