Jaeger egykor csodálatos múzeuma jelenleg kezdi csak kiheverni a berlini-fal leomlása előtti évtizedek elhanyagolását. Az egyik galéria jelenleg is egy II. Világháborús bombázás nyomait viseli magán. Jaeger maga úgy fest, mintha most szabadult volna a börtönből. Ennek ellenére megmámorosodva mutogatja a nyugati látogatóknak a kincseket, melyek oly sokáig voltak elzárva a külvilág elől. Ezen kincsek egyike a méltóságteljes Archaeopteryx. Én azonban nem miatta jöttem Jaeger látogatók által ostromlott múzeumába, hanem azért, hogy lássam kiállításának legnagyszerűbb példányát, a valaha talált leghatalmasabb dinoszauruszt a Brachiosauruszt.

A madarak Késő-Jura kori felbukkanásával egyidőben megjelentek a szárazföld valaha élt legnagyobb élőlényei. A szauropodák, ezek a hosszú-nyakú, négylábú, kisfejű növényevők, melyekkel Kínában találkoztam. Megjelenésük új fejezetet nyitott a dinoszauruszok történetében. Ezek a szuperóriások teljes mértékben uralták a Késő-Jura kori tájképet. A Brachiosaurusznak, ennek a 25 méter hosszú és 13 méter magas élőlénynek a csontváza két állat darabjait tartalmazza, melyeket 1909 és 1912 között szállítottak Afrikából a múzeumba. - Egész életemben védtem ezeket a dinoszauruszokat - mondja Jaeger. - 1984-ben az akkori kormány utasította a múzeumot, hogy szedjük darabjaira a Brachiosauruszt, hogy azt hajón el lehessen szállítani Japánba egy kiállításra. Minden erőmmel ellenkeztem. Megfenyegettek, inzultáltak, megbüntettek, aztán elszállították a csontokat. Most már nincs hatalmuk a kommunista vezetőknek, a dinoszauruszainkat pedig többé senki nem viheti el.
- A Brachiosaurusz – ecseteli - az egyetlen ismert szauropoda, melynek az elülső lábai hosszabbak a hátsóknál. Miért van ez így? A hosszú lábak talán arra szolgáltak, hogy az állat magasabbra tudja emelni a fejét annak érdekében, hogy a magasra növő fák koronájában legelészni tudjon. Kanál alakú fogaik arra szolgáltak, hogy megragadják és letépjék a durva és ellenálló tűleveleket. Ezek a fogak teljesen különböznek más szauropodák pecek-szerű fogaitól: a Diplodocus fogaitól például. A Diplodocus, ami egy kisebb, de még mindig hatalmas növényevő volt, szintén megtekinthető a múzeumban, egy teremben a Brachiosaurusokkal. Az ő fogai úgy tűnik alacsonyabban növő fák, bokrok, vagy vizinövények puhább, lágyabb leveleinek legelészésére szolgáltak. - A szauropodáknak elég szigorú étrendjük volt - magyarázza Jaeger. - Fű és virágos növények még nem fejlődtek ki akkoriban. Csak tűlevelűek, páfrányok, cikászpálmák álltak rendelkezésükre - nem a legkönnyebben emészthető dolgok az biztos. Másfelől a dinoszauruszoknak még volt mit finomítani a rágás művészetén. A szauropodák a gyomrukban lévő „őrlőkövekkel” oldották meg ezt a problámát. Nem messze az Új-mexikó-i Albuquerque-től Dave Gillette szaurupoda specialista és két kollégája, Wilson és Peggy Betchel kiraktak elém egy asztalra egy több mint száz sima kőből álló gyűjteményt. Ezek a kövek, ismert nevükön gyomorkavicsok, két rakásban hevertek nem messze. Mintegy 150 millió évvel ezelőtt ezeket a kavicsokat az egyik valaha ismert leghosszabb dinoszaurusz nyelte le. Ennek az állatnak a tudósok a Seismoszaurus (Mennydörgő Gyík) nevet adták, mivel kisebb földrengést tudott okozni, amikor négy masszív lábán elindult egy kis sétára. 15 méteres kígyózó nyakával és 25 méteres farkával elérte a 40 méteres hosszúságot. Ezen méretek alapjául a gyomorkavicsok közelében talált különféle csontok szolgálnak.
A kavicsok mellesleg arra is utalnak, hogy a szauropodáknak izmos kamrák álltak rendelkezésre az étel szétzúzásához, csakúgy mint a madaraknak fog híján a zúza, mely segít a durvább élelem őrlésében. Sok madár kőporral tölti meg a zúzáját. A dinoszauruszok nagyobb köveket, szikladarabokat nyeltek le hasonló célból. A Seismosaurusoknak valószínűleg két őrlőkamrájuk is volt - egyik a nyelőcső végződésénél, a másik a gyomor és a vékonybél között. - Talán ez ölte meg az állatot - emel magasba Gillette egy grapefruit nagyságú gyomorkavicsot. - Megakadhatott a nyelőcsőben vagy a légcsőben. Egyes kövek akkorák mint egy barackmag, mások mint egy baseball-labda. Ez a kő azonban szokatlanul nagy.
Gillette, jelenleg Utah állam paleontológusa, 1985-ben kezdett, az Új-Mexikó-i Természettudományi Múzeum vezetőjeként Seismosaurusok ásatásával foglalkozni. A csontok többségét már sikerült napvilágra hozni. Utah állam Provo Brigham Young egyetemén látható egy keresztcsont, egy 165 cm hosszú medence csontszerkezet része, mely még mindig részben homokkőbe ágyazódva fekszik. - A keresztcsont kiásása hat hónapot vett igénybe - mondja Gillette. - Körülbelül 1450 kg-t nyomott. Lassan több mint egy éve preparáljuk már. A csontot körülvevő szikla olyan, mint a beton: naponta alig pár négyzetcentimétert tudunk csak felfedni. - Talán a geológiai időszámítás lassú léptéke inspirálja a csont preparátorokat, de az biztos hogy náluk türelmesebb emberekkel még nem találkoztam. Finom mozdulataikkal, melyeket sokszor mikroszkóp segítségével hajtanak végre, s melyek akár egy művésznek is dicséretére válnának, szinte szemenként tisztogatják le az évmilliókat a csontokról. Sehol máshol nincs szükség annyi türelemre mint itt a BYU Földtudományi Múzeumában ahol több mint száz tonna óriási csont hever még mindig azokba a gipszöntvényekbe csomagolva, melyekbe a feltárásoknál helyezték őket. Húszasával raktározva pihennek az iskola focipályájának lelátói alatt. Legtöbbjük a nyugdíjba vonult, önmagát tanító múzeumvezető James "Dinoszaurusz Jim" Jensen hagyatéka, aki hosszú éveken keresztül végzett ásatásokat a Colorado-beli Dry Mesa kőbányában megdöbbentő bizonyítékokat és adatokat szerezve a hatalmas szauropodák ősi életéről. Jensen utódja, Wade Miller, mutat nekem egy csaknem három méter hosszú szauropoda vállcsontot, mely egy Jensen-által Supersaurusnak nevezett állathoz tartozott. Ez az élőlény egyes becslések szerint megközelítette a 17 méteres magasságot. Egy másik szauropoda lapockacsontja arra enged következtetni, hogy tulajdonosa több mint 18 méter magas és 33 méter hosszú volt. - Bámulatos hogy egyes állatok ilyen hatalmasra tudtak nőni: tízszer akkorára mint egy elefánt - mondja Gillette. - Mozdulatlan állapotban minden egyes csípőtoknak három elefánt súlyát kellett megtartania. Minden lehetőséget ki kellett haszálniuk étkezésre. Hogyha csordákban éltek, ahogy azt a szauropoda lábnyomok alapján vélni lehet, hatalmas élőhelypusztítást végezhettek.

Hogy miért nőttek ilyen nagyra? - Válaszként a környezet hatásaira. - feleli Gillette.
Észak-Amerikában a Késő-Jurában az éghajlat kezdett egyre szárazabbá válni, legalábbis néhány szakember ezt gondolja, s ezt kifejezetten száraz évszakok tették még elviselhetetlenebbé. Az állatok életmódja megváltozott, ha volt mit enniük felfaltak mindent, máskor meg éheztek, ami valószínűleg a szauropodák hosszú vándorlásaihoz vezetett. - Minél nagyobb vagy, annál többet tudsz enni - fejtegeti Gillette - és annál tovább bírod ki élelem nélkül. A nagy combok, farkak és nyakak kiváló zsírraktározó helyek. - Más tényezők is szerepet játszottak azonban. A szauropodák valószínűleg hidegebb vérűek voltak, mint a későbbi dinoszauruszok. Ha ez így volt, akkor egy szauropoda, még ha száz tonnásra nőtt volna is, csak annyi élelmet igényelt, mint két hat tonnás elefánt. Óriási lábaiknak köszönhetően néhány szakember véleménye szerint, a súlyukhoz képest kevesebb energiát kellett használniuk vándorlás közben. Nagyobbnak maradni mint a ragadozók, szintén egy maghatározó tényező lehetett. Meg kell említeni azonban, hogy a Késő-Jura kori ragadozók közül nem sok haladta meg a 3 tonnát - jóval kisebbek voltak mint a sokkal később megjelenő 7 tonnás Tyrannosaurus Rex. Vajon mi lehetett az oka annak, hogy a ragadozók nem követték a növényevők testméretének növekedését? Bob Bakkernek, a paleontológia talán legvitatottabb szószólójának, megvan a maga magyarázata erre a kérdésre. Bakkerrel a Wyoming állambeli Como Bluff-ban találkoztam, ott ahol a vadnyugati időkben a két rivális keleti professzor, O.C. Marsh és Edward Cope, összecsapott egymással a dinoszauruszokról való eltérő véleményeik miatt. - A dinoszaurusz csontok csakúgy fordultak ki egymás után itt a földből. - mondja Bakker ahogy haladunk a Marsh által létesített bányák között. Egyike a felszínre hozott dinoszauruszoknak az Allosaurus volt. Valójában a maradványt Cope emberei csenték el Marsh-ék orra elől. Évtizedekkel később ezt az állatot a Késő-Jura kor legkiemelkedőbb ragadozójaként tartották számon. Képzeljenek el egy tíz méter hosszú, kétlábú, félig krokodil- félig oroszlánszerű ragadozót. Ehhez jön még egy hatalmas koponya és a cápa vérszomjas magatartása. Nos ez az Allosaurus.
Ma már a kietlen Como Bluff vidéke teljesen elhagyatott, nem lehet ott mást találni mint antilopokat, prérikutyákat és engem azon igyekezetemben, hogy lépést tartsak a hatalmasakat lépkedő, hosszúhajú Bakkerral aki ismerősként közlekedik ezen a területen, egy síbotot használva sétapálcaként. Bakker 1974 óta dolgozik az itteni hegyekben, néhány évvel azután után jött ide, hogy először terjesztette elő azt az eretnek megállapítását, hogy az összes dinoszaurusz melegvérű volt. Később azon vitatkozott, hogy a dinoszauruszokat ismeretlen betegségek pusztították ki, valamint táncoló szauropodákat ábrázoló rajzokat adatott ki. Rajzokat, melyeken akrobata módra ágaskodó dinoszauruszok voltak láthatók, melyek látványára több konzervatív tudós elvörösödni és dadogni volt csak képes.
Úgy látszik Bakker új ötleteket agyal ki amint lépked előttem. Gyakran megáll, kölcsönkéri a tollam és a jegyzetfüzetem majd rajzolgatni kezd, hogy illusztrálja számomra a gondolatait. Felvázol egy hevenyészett Allosaurus koponyát. A fej hosszúkás, a száj teli borotvaéles fogakkal. - Ez az állkapocs a magyarázata miért nem nőttek nagyobbra az Allosaurusok - mondja. - Egyszerűen nem volt rá szükség. Az Allosaurus olyan szélesre volt képes nyitni a száját, hogy a teljes felső állkapcsát szinte egyetlen éles fogként tudta használni. Az állat mellesleg rendelkezett a dinoszauruszvilág leggyorsabban működő nyakizmaival. Ezek az állatok ugyanazzal a módszerrel támadták meg a hatalmas szauropodákat, amivel a kardfogú tigrisek gyilkolták a mammutokat. Ez a módszer pedig abból állt, hogy a ragadozók nekiugrottak a zsákmánynak 20-szor, 30-szor, 40-szer ha kellett, és minden egyes alkalommal belehasítottak abba.
A nagyszerű szauropodák ideje lassan a végéhez közeledett - legalábbis az Észak-Amerikai kontinensen. Bakker Como Bluff-ot egyszerűen csak a dinoszauruszok élete delének kríziseként emlegeti. A szuperóriás szauropodák családjai egymás után tüntek el és haltak ki, velük együtt pedig kihaltak az Allosaurusok is. Kisebb szauropodák még megmaradtak más kontinenseken, sőt Dél-Amerikában ekkor élték virágkorukat. Egy ausztráliai Allosaurus maradvány mutatja például, hogy ott az állatok még kb. 20 millió évig éltek.
A következő fontos geológiai időszak, a Kréta-kor, 146 millió évvel ezelőtt kezdődött és mintegy 65 millió évvel ezelőttig tartott. Ennek a periódnak a kezdetére egy Como Bluff-i képződmény, a Breakfast Bench utal. Ennek puha, agyagos talaján kapaszkodunk most felfele. Tavaly nyáron Bakker társai egy apatoszauruszt találtak itt. Bernice becenévre keresztelve ez a hatalmas szauropoda csak egy maradvány az óriások idejéből. Breakfest Bench többnyire kisebb állatok maradványait tartalmazza: teknősökét, békákét és egy parányi dinoszauruszét, amit Bakker Drinker-nek keresztelt el az egyik első dinoszauruszkutató Edward Cope középső neve alapján. A mindössze 60 centi hosszú és 9 kg súlyú Drinker-nek fantasztikusan összetett levélvágó fogazata volt és méretéhez képest hatalmas lábai, melyek teljes mértékben alkalmazkodtak a vizenyős talajon való mászkáláshoz. Egyes Drinker csecsemő csontok, melyek a valaha talált legkisebb dinoszaurusz csontok közé tartoznak, csupán galambnagyságúak.
- Ezekből a kisméretű dinoszauruszokból találtunk egy rakásra valót - mondja Bakker. - Nagyon különös lehetett az a világ. A gigantikus dinoszauruszok helyét kisebb termetűek vették át. Többé már nem ők voltak a teremtés koronái. Újra eljött az az idő, amikor a dinoszauruszok más állatok, például egy krokodil vagy egy nagyobb hal prédájává válhattak.
Mi okozta ezt az életközépi válságot az Észak-amerikai kontinensen? Bakker véleménye szerint a Drinker-nek nagy szerepe volt ebben a folyamatban. Bizonyos időközönként a tengerszint magassága csökkent, hidakat teremtve ezáltal Ázsia és Észak-Amerika között. - Az állatok egyik helyről a másikra vonultak, különféle kártevőket és járványokat hurcolva magukkal. - ecseteli Bakker. - A Drinker például betegségeket terjesztett. Talán ezek egyike fertőzte meg a dinoszauruszokat, akik már minden bizonnyal amúgy is valami, szintén behozott, betegségtől gyengélkedtek. A planéta változása azonban valószínűleg még drasztikusabb hatással volt az élőlényekre. A kontinensek egyre jobban széttöredeztek. Az északi és déli földtömegek szétváltak, és az egyenlítő mentén egy hatalmas, tengeri csatornát alakítottak ki. A Jura korra jellemző, mérsékelten száraz tájrendszerek eltűntek. Az éghajlat forró és párás lett.

A Krétában, ahogy a gigantikus szauropodák eltűntek, a dinoszauruszoknak más fajtái, a madárcsípőjű, növényevő ornithischiánok, váltak a szárazföld domináns élőlényeivé. A Késő-Kréta-ra ezeknek az állatoknak egész hordái, melyek között különféle kacsa-csőrű dinoszauruszokat és rinocéroszféléket találhatunk, vonultak Észak-Amerika nyugati részein keresztül. Miért éppen az ornithischiánok? Talán azért, mert ők hatékonyabb módszereket fejlesztettek ki a táplálkozásra. Egyik jellemző képviselőjük, az Iguandon, nagyon jól illusztrál egy fontos újítást.
Az Iguandon nevét 1825-ben kapta, az egyik elsőként felfedezett dinoszaurusz volt. Egy, az állatról készített, modell, amit 1854-ben szerkesztettek Londonban egy a Crystal Pallace-ban tartott kiállítás számára, segített abban, hogy a világ első ízben felfigyeljen a dinoszauruszokra. A modell napjainkban is egy, a Christal Pallace Park-ban lévő, kis tó közepén lévő szigetről lesi az arrajárókat, de ez a modell anatómiailag egy inkorrekt változata a történelem előtti idők állatának. Az orrán lévő szarv például kiváló példája ennek a téves ábrázolásnak. Ma már tudjuk, hogy ez a szarv valójában egy tőrszerű tüske volt az állat mellső végtagján. Az Iguandonoknak mellesleg csőrük is volt, mely segítette őket a táplálék megszerzéséban és elfogyasztásában. Mindezek mellett azonban a legjelentősebb változás az állatok állkapcsában figyelhető meg. Az Iguandonok ugyanis képesek voltak fogsoraikat, melyek sűrű fogakból álltak, úgy forgatni, hogy azok mintegy őrlőgépként funkcionáltak. Ezáltal az Iguandonok elsajátították a rágás művészetét. A Kréta-kor feltárja egy másik, szintén jelentős újítását a dinoszauruszoknak. Ez a felfedezés 1985-ben látott napvilágot, amikor a Bill Clements ( a berkeleyi Kaliforniai Egyetemről ) és Carole Allison ( az Alaszkai Egyetemről ) által vezetett csoport nagyszámú Kréta-korabeli dinoszaurusz csontokat talált és jelentett az alaszkai North Slope vidékéről. A felfedezés bámulatos volt. Annak ellenére hogy a Kréta-kor jóval melegebb volt mint a jelenlegi éghajlat, a sarkvidéki területek még így is hidegek maradtak a dinoszauruszok számára. Míg az állandó nyári napfény a növényzet rohamos növekedését, fejlődését eredményezte volna, a hosszú téli éjszakák arra kényszerítették volna a növényevőket, különösképpen ha azok hidegvérűek voltak, hogy téli álmot aludjanak, vagy elvándoroljanak. Mindkét viselkedés elég megdöbbentő lenne. Ennek ellenére már 15 különböző helyen találtak sarkvidéki dinoszaurusz maradványokat. Az egyik legérdekesebb sarkvidéki maradványra nemrég bukkantak a viharvert dél-ausztráliai partok mentén. - 106 millió évvel ezelőtt ezek a sziklák még 35-40 fokkal délebbre voltak, a Déli-sarkkör-ön belül. - Mondja Tom Rich, a melbourne-i Viktória Múzeum egyik paleontológusa. - Az átlagos évi hőmérséklet fagypont körül volt ezen a vidéken.
Lassan ereszkedünk alá, itt-ott kötelet is használva, a meredek és ingoványos, 100 méter hosszú lejtőn. Alattunk egy öböl fekszik, amit Rich csak Dinoszaurusz Öbölnek nevez, noha bevallja, hogy az itteni sziklákban kevesebb dinoszaurusz található, mint bármely jelentősebb ásatáson a világon. Senki sem bajlódna azzal, hogy ezekben a betonkemény sziklákban ásatásokat végezzen, ha az ausztráliai dinoszauruszok nem lennének annyira ritkák.
Rich és felesége (Patricia Vickers-Ric a Monash Egyetem paleontológusa) hét éve vezeti a bányászati és ásatási expedíciókat ezen a környéken a National Geographic Society támogatásával. A szikla itt olyan kemény, hogy sokszor csak robbantással tudják azt megbontani. Ezután csákányok és vésők segítségével jutnak el oda, ahol a maradványok beágyazódtak a sziklába. Behatolunk az egyik ilyen robbantott vájatba és egy valamikori folyó medrében találjuk magunkat. Rich a szürke iszappadlóra mutat. - Ezen a helyen Leaellynasaurat találtunk - mondja, utalván egy csirke nagyságú ornithischiánra amit a lányuk után neveztek el, aki mellesleg szintén egy lelkes maradványkutató. - Pontosabban találtunk itt egy végtagot, néhány csigolyát és egy koponyát üregekkel, amelyek nagyméretű optikai lebenyekre utalnak. - Ezek az optikai lebenyek a vizuális információk feldolgozásáért felelősek az agyban. Rich véleménye szerint ezek azt sugallják, hogy a Leaellynasaura-nal kifejlődött az éjszakai látás, alkalmazkodva a sarkvidéki élethez. - A dinoszauruszok ezen a vidéken képesek voltak a sötét, havas időszakokban is tájékozódni. - mondja. - Az itt élő állatok nem aludtak téli álmot. Szerintem igenis aktívak voltak akkor is, amikor nagyon hideg volt. Előfordulhat, hogy ezek a dinoszauruszok melegvérű állatok voltak.
A Kréta-kor folyamán a dinoszauruszok egymáshoz való viszonya is sokat fejlődött. A feltevéseket alátámasztó bizonyítékok a dél-kóreai tengerpart egy varázslatos szakaszán, az úgynevezett Samchonpo vagy másnéven "háromezer öböl" vidékén, találhatók. Ezen a helyen, a megkövesedett iszapba ágyazódva találjuk a világ egyik leggazdagabb dinoszaurusz-lábnyom lelőhelyét. - Egész nap sétálgathatsz a parton anélkül, hogy kifogynál a lábnyomokból - mondja Martin Lockley, a denveri Colorado Egyetem paleontológusa. Lockley, aki egyébként dinoszaurusz-lábnyom specialista, a kóreai kollégák meghívására érkezett ide. Egy közelgő tájfun moraja tölti be a levegőt és elhomályosítja a part-menti sziklás szigeteket. A gongyong balzaguk, magyarul dinoszaurusz lábnyomok, általában túristák tömegeit vonzzák ide. Ma azonban csupán néhány család meg egy-két iskolás csoport sétálgat a Kréta-beli iszapsíkon. Megállunk, hogy szemrevételezzünk néhány lábnyomot. - Ezek felnőtt iguandonokhoz tartoznak. - mondja Lockley. - Egy csorda vonult itt keresztül négyes vagy ötös sorban, egyik a másik után, mint valami katonai alakulat. - Nem messze egy ismeretlen, háromujjú theropoda futás közben hagyott nyomait találjuk. Aztán az ősi iszap egy kaotikus részéhez érünk. A terep körös-körül úgy néz ki mint egy letaposott cirkuszi porond, telis-tele szauropoda lábnyomokkal: egy újabb bizonyíték arra, hogy, noha ez a tiszteletreméltó család csaknem teljesen eltűnt az észak-amerikai kontinensről a Krétában, más kontinenseken még tovább fennmaradtak. Ezek a lábnyomok azonban ennél sokkal többet árulnak el.
Lockley elővesz egy mérőszalagot és az egyik lábnyom mellé térdel. - Hátsó láb: 20cm hosszú, 14 cm széles. - jegyzi le. -Mellső láb 15 cm hosszú és 10 cm széles. A lépés hossza 35 cm. - Lockley számolgat egy darabig. - A méretek alapján az állat marmagassága olyan 1 méter lehetett. Ez a dinoszaurusz akkora volt, mint egy nagytermetű kutya hosszú nyakkal és farokkal. Valami amit egy háziállat tenyésztésben lehetne mutogatni. Ez egy igazán kicsi szauropoda. Valószínűleg egy fiatal állat hagyta ezeket a nyomokat.

A talaj körülöttünk össze-visza van tapodva hasonló, kicsi lábnyomokkal. Ezek alapján Lockley-nek legalább száz különböző állatot sikerült azonosítania. A méretekből arra a következtetésre jutott, hogy a nyomokat hagyó állatok életük első évében jártak. - Az óvoda szó lenne a legjobb kifejezés erre a helyre. - mondja. - Az állatok itt nincsenek messze a kolóniától. Csak úgy kóvályognak ide-oda. Talán csak táplálékot keresnek, hogy egy kis súlyt szedjenek fel.
Megpróbálom elképzelni ezt a fiatalokból álló állatkolóniát egy ősi tó köré csoportosulva és eszembe jutnak azok a varjútelepek, amelyeket korábban láttam. Ami itt történt, nyilvánvaló bizonyítéka, hogy a dinoszauruszok, csakúgy mint a madarak, különleges szülői gondoskodással bántak kicsinyeikkel. Ez a megállapítás még jobban megerősödött a montanai felfedezés után. Jack Horner, a Bozeman-ban lévő Montana Állami Egyetem Sziklás-hegység Múzeumának munkatársa, ugyanis bizonyítékokat talált a hadroszauruszok egy új fajának szülői magatartására. Ezek az állatok, hosszúra nyúlt orruk miatt a kacsacsőrű dinoszauruszok családjába tartoznak. Az iguandonok leszármazottaiként a kacsacsőrüek váltak a legjellegzetesebb dinoszauruszaivá a Késő-Kréta kor Észak-Amerikájának. Horner és kollégája, Bob Makela Maiasaura-nak nevezte el ezt az új fajt ami görögül annyit jelent: "jó anyagyík." - Rengeteg bébiállkapcsunk van. - mondja Horner, miközben a csapata álltal Maiasaura csontokkal megtöltött fiókokban pakolászik, melyekben már kikelt és még embrióállapotban lévő maradványok találhatók. Ezek az állatok 75 millió évvel ezelőtt éltek, akkor amikor a Sziklás-hegység még születőben volt és amikor a földet uraló tengerek szintje még olyan magas volt, hogy egy szárazföldi óceán szétválasztotta Észak-Amerikát. A magasabban fekvő területekről ebbe az óceánba folyt a folyók vize. Horner csapata ezeken az őskori területeken találta a Maiasaura bébiket. A történet 1987-ben kezdődött amikor Horner és Makela hardoszaurusz csecsemőcsontokat fedezett fel egy nyugat-montanai, köveket árusító boltban. Abban az időben még nagyon kevés dinoszaurusz csecsemőcsontot találtak. Az 1920-as évekban dinoszaurusz fészkeket és tojásokat találtak Mongóliában, a tudósok azonban hosszú időn keresztül azt gondolták, hogy ezek az őskori hatalmas gyíkok, a modern hüllőkhöz hasonlóan, magukra hagyták csemetéiket a tojásból való kikelés után. Ma már tudjuk, hogy a krokodilok védik és óvják a fészküket és a kicsinyeiket, 1978-ban azonban még a leghalványabb bizonyíték sem volt arra, hogy a dinoszauruszok gondoskodó szülők lennének.
Horner felkereste azt a helyet, egy csupasz, sziklás területen lévő pusztuló, kisterületű legelőt, ahol a boltbeli dínó csecsemő csontjait találták. Csapata segítségével felfedezett egy óriási, tál alakú fészket melyben 15, darabonként egy méter hosszúságú csecsemőt és rengeteg széttört tojáshéjat találtak. A darabokra tört tojáshéjak arra utaltak, hogy a csecsemő dinoszauruszok a fészek közelében maradtak, időről-időre rátaposva a héjakra. Aztán elkezdődött a detektívmunka.
Hogyan pusztultak el a csecsemők? Lehetséges, hogy valamilyen betegség végzett velük. Esetleg éhenhaltak. A fogaik állapota azt mutatta, hogy használták őket, tehát valamennyi ideig biztosan táplálkoztak. Ennek tükrében tévedés lenne-e azt feltételezni, hogy 15 fiatal és éhes hadroszaurusz elhagyja a fészkét élelmet keresni? Valószínüleg az, hogyha azt vesszük, hogy a fiatal dinoszauruszokat egy szülő etette, aki ezesetben később elpusztult.
- Egy csecsemőkorú növényevő nem elég talpraesett, életerős és vad ahhoz, hogy egyedül életben maradjon - mondja Horner. - Ez a gondolat helytálló lehetett: a fiatal állatok a fészekben maradtak a szülők gondoskodása alatt. Elég megdöbbentő egy gondolat, nemde?
1981-re Horner és csapata már nyolc fészket talált. A fészkek hét és fél méterre voltak egymástól. Ez egy felnőtt Maiasaura átlagos hossza. Ez a távolság - csakúgy mint sok madárcsapatnál ahol a fészkek egymástól csípkedési távolságra vannak - elegendő teret nyújtott a felnőtt állatnak manőverezésre, miközben a kolónia együttartását is biztosította. Végül Horner csapata 14 Maiasaura fészket talált, 42 tojást és 31 csecsemőt.
Mindeközben egy közeli lelőhelyen a csapat talált másfajta dinoszaurusz tojásokat is. Az új lelőhely, melynek a Tojás-hegy nevet adták, egy sziget, vagy félsziget lehetett egy sekélyvizű tóban. A tojások spirál alakban voltak elrendezve a fészkekben. Ezeket a tojásokat a mára már azonosított Orodromeus elnevezésű hypsilophodon rakta. A fészkek rendezettsége alapján Horner úgy véli, hogy a szülők gondozták utódaikat. Az azonban világosan látszott, hogy az Orodromeus kevésbé volt figyelmes, mint a "jó anya" Maiasaura. A csapat ugyanis nem talált egyetlen széttört tojáshéjat sem a fészkek körül ami arra utal, hogy a bébi dinoszauruszok nem maradtak a fészeknél, összetaposva annak környékét. Ők valószínűleg jobban fel voltak készülve az élet viszontagságaira, képesek voltak gondoskodni magukról. Itt a Tojás-hegynél a kutatók több rétegnyi fészket is találtak, az állatok tehát évről-évre visszajártak ide lerakni és kikölteni a tojásaikat.
Egy újabb lelőhelyen Horner talált egy 19 tojásból álló fészket, mindegyik tojásban egy-egy még nem teljesen kifejlődött embrióval. Ezek az embriók, a bébikkel együtt, segítenek Hornernek megadni a választ arra a kérdésre, hogy milyen gyorsan is nőnek a dinoszauruszok. A megállapított növekedési ütem jóval gyorsabb, mint a mai modern hidegvérű állatoknál. Ez a tény azt a megállapítást támasztja alá, hogy a dinoszauruszoknál ebben az időben már kifejlődött egy melegvérű metabolizmus.
Horner egy másik érdekes témában is keres válaszokat, amit ő csak "aranyosság" kérdés-nek nevez. - Egy madár-, vagy emlős bébit könnyű felismerni - mondja. - Ők aranyosak. A kígyó és gyík utódok már nem annyira; ők pont úgy néznek ki mint a felnőttek, csak éppen kisebbek.
A bébi dinoszauruszok azonban szintén aranyosak - nagy szemeik, rövid orruk, kifejletlen szarvuk, vagy tarajuk van. - Kiváncsi volnék vajon nem ezek a jellegzetességek váltották-e ki a szülők gondoskodását, hasonlóan ahhoz, mint amikor mi látunk egy csecsemőt, egy kiskutyát vagy egy kismacskát és rögtön gondoskodni akarunk róla.
A szülői gondoskodáson kívül a késő Kréta kori dinoszauruszok már csordaszellemet is teljesen kifejlesztették. 1984-ben Horner csapata egy csonttemetőt talált, legalább tízezer, a Szent Helen hegyhéhez hasonló vulkánkitörésben elpusztult, maiasaurus tetemével. Nemrégiben felfedeztek egy új, badrosaurus költőhelyet is, amely kb. 400 méter széles és 3 kilométer hosszú.

Egyéb, a dinoszauruszok csordásodását alátámasztó, korábbi bizonyítékot a kanadai Alberta Dinoszaurusz Nemzeti Parkjában találunk.
- Ez volt az első lelet, amely egy dinoszaurusz csorda pusztulását mutatta. – állítja Philip Currie az albertai Tyrell Királyi Paleontológiai Múzeum alkalmazottja. Darren Tanke és Gilles Danis nevű társaival bebarangoltunk még egy repedezett felszínű, dimbes-dombos fennsíkot. Az őshüllők idejében ez a park egy buja, meleg, parti mocsár volt. Currie szerint a dinoszauruszok akkkoriban a virágkorukat élték. Több, mint 35 fajuk élt akkoriban errefelé.
Ez a türanniszok, a húsevő állatok családjának időszaka volt. Ezek a Tyrannosaurus Rexben teljesedtek ki. A táj leginkább a mai, Észak-Afrikában fekvő Serengeti Parkhoz hasonlíhatott, csak a páratartalma volt magasabb. Abban is kkülönbözött, hogy akkor még nem volt fű. Viszont voltak virágos növények és zárvatermők. A gyorsan növő, magokkal szaporodó növények új élélemforrást jelentettek. A vizililiomok, magnólia bokrok és szikomorfák biztosan sokat jelentettek egy ilyen változatos állatállomány táplálásában.
A bölénycsorda szerűen elrendeződött kacsacsőrű állatok között boldogan szökdécseltek más fajok képviselői, mint például a ceratopszok, amelyek a folyópartok mentén bóklásztak, sőt, melegebb napokon talán még a sárba is belehempededtek. Az idilli békét azonban bármelyik percben megtörhette a vidék ragadozójának támadó üvöltése és a menekülő kacsacsőrűek visongása.
Albertának ez a része valószínűleg egy gyülekező, telelő hely volt az Alaszkában élő dinoszauruszok számára. Földjét ma barna csontdarabok borítják, amelyek a talajból, vagy az eróziótól letöredezett domboldalakból kandikálnak elő. Tanke felemel egy tyrannosaurus fogat. – Kíváncsi vagyok mi mindent élhetett ez át.- mondja. A következő néhány percben még 20 darab ilyen fogat találtunk.
- Mint a legtöbb dinoszaurusznak, a tyrannosaurusnak is állandóan kihullottak a fogai evés közben, hogy aztán újak nőjenek neki. – tájékoztat Currie.
Közben egy hajdani dínó bankett ( vagy valami efféle ) felé tartottunk, ahol Currie és kollegái körülbelül 80 Centrosaurust ástak már ki, ami leginkább a triceratopszhoz hasonló.
- Olyan, mintha egy katasztrófa történt volna itt. Arra gondolunk, hogy talán egy csorda megpróbált átkelni egy folyón áradás közben. Mi tagadás, ezek az állatok nem voltak túl eszesek.
- Az a sok húspedig odavonzotta a ragadozókat. Rengeteg kihullott fogat és csontokat találtunk, amelyeken fognyomok láthatók. Sok a törött csont, és vannak olyanok is, amelyek a sárba nyomódtak. Valószínűleg beletaposták őket.
A fognyomok többnyire a tyrannosaurustól származtak, bár a dögeltakarítás nem volt igazán a 13 méter hosszú, a paleontológusok által T-rexnek becézett faj kedvelt táplálkozási stílusa.
- Az állkapcsuk valóságos gyilkoló gépezet volt. – magyarázza Currie. – A fogaik hús és csont átharapására alakultak ki. A T-rex minden egyes porcikája üldözésre és gyilkolásra termett. A végtagjai elárulják, hogy sokkal gyorsabban tudott mozogni, mint egyes mai ragadozók.
- Mivel nagy feje volt, máshol kellett csökkentenie az előre nehezedő súlyt. Ezért voltak a mellső végtagjai aránylag kicsik. Méretük ellenére ezek sem voltak haszontalanok: fel tudtak emelni 260 kilót. A karmai pedig elég masszívak voltak, hogy ezt a súlyt meg is tartsák.
A múzeumban Currie egy nemrégiben talált leletet mutat nekem: egy T-rex koponyát, amit fekete szépségnek hívnak, mert ébenszínű patina borítja. Ez volt az első teljes koponya ettől a fajtól. Valójában évtizedeken át összesen csak 3 teljes T-rex csontvázat ismertünk.
- Ironikus, hogy a legjobban ismert dinoszauruszt tanulmányozták a legkevésbé. – mondja Currie. – Ez manapság már megváltozóban van. Az utóbbi években még hét T-rex csontvázat találtak.
1992 májusában bukkantak rá a legjobb állapotban megmaradt tyrannosaurusra, amit Sue-nak neveztek el a leletkutató Sue Hendrickson után, aki megtalálta. Ez a felfedezés óriási felháborodást váltott ki, mikor szövetségi ügynökök kezébe került Dél-Dakotában. Sue-t a Black Hills Intézet gyűjtői ásták ki Rapid City közelében és azt suttogták, hogy megér néhány millió dollárt. A paleontológusok állítják, hogy ezt az árat egy múzeum sem lett volna képes kifizetni. A valódi értéke abban rejlik, hogy mi újat tud mondani a tudomány számára. A The Seyenne River Sioux törzs is magáénak követeli Sue-t, mivel az ő rezervátumuk területén találták, még akkor is, ha a kérdéses terület történetesen egy magán farm. Az intézet állítja, hogy a farm tulajdonosát megfizette, hogy a lelet őket illesse. Világos, hogy Sue sorsát a Homo Sapiens találmánya, a pereskedés dönti majd el.
A T-rexek és más dinoszauruszok sorsának ellentmondásosságát a Dakota hegység őrzi. Ott és a Montana hegységben is találunk olyan ritka sziklaformációkat, amelyekből csak kevés van a Földön. Ezek különlegessége, hogy részletekbe menően megőrizték az ősállatok életének utolsó két millió évét. A Hell Creeknek nevezett alakzat egy vékony rétegben iridiumot tartalmaz. Ez az anyag nagyon ritka a Földön, nagyrészt aszteroidákban található. Hasonló lerakódásokat találhatunk a bolygó talajában 65 millió évvel ezelőttről, szerte a világon. A tudósok többsége ma már elfogadja ezt a jelenséget egy iszonyatos méretű, a Kréta kor vége felé bekövetkezett, földön kívülről érkező becsapódás meggyőző bizonyítékaként.
Nemrégiben egy hatalmas, 65 millió évve ez előtt keletkezett, 177 kilométer átmérőjű krátert fedeztek fel Mexikóban, a Yucatan félszigeten. Don Lofgren és Kevin Padilan paleontológusok társaságában látogattam el a Hell Creek alakzathoz. Lofgren mindent megtett, hogy kidolgozza a gyorsan erodáló dinoszaurusz temető hely térképét. Egy elhagyott montanai elágazásnál találkozott velem és elvezetett arra a helyre, ahol a csoportja éppen egy hosszú szarvú Triceratops koponyáját hozta felszínre.
A lelet körülbelül 2 méterrel fekszik lejjebb az iridium rétegnél. Lofgren szerint ekkora földréteg talán néhány száz év alatt rakódik le, de az is lehet, hogy egy millió alatt. Senki sem tudja pontosan. És ez csak egy a dinoszauruszok eltűnésést övező bizonytalanságok közül. Néhány kutató szerint már kipusztultak a meteorbecsapódás idejére, mások pedig úgy gondolják, hogy egy becsapódás helyett inkább meteor eső bombázta a földet, ami néhány millió év alatt legyengítette az ökoszisztémát.
- A dinoszauruszok már kezdettől fogva, folyamatosan pusztultak. – állítja Padilan miközben munkatársai a Triceratops koponyáját tisztogatják. – Miért csak a madarak fejlesztettek ki új fajokat ezidáig? Szerintem azért, mert nem boldogultak tovább. Több tényező is közre játszhatott ebben. A Közép-Kontinentális tenger kezdett kiszáradni, az időjárás szélsőségesebb lett, nagyobb téli hidegekkel és új növényfajok húzódtak le északról. A dinoszauruszoknak megfelelő életterek lecsökkentek és foltokat alkottak. Ugyanez a helyzet ma az elefántok esetében. Így az ősállatok élete korlátok közé szorult és a környezetük egy idő után már nem tudta ellátni őket.
Mások nem értenek egyet azzal a nézettel, hogy a dinoszauruszok napja már leáldozóban volt a Kréta kor végén. Peter Sheeban a Millwaukee Public Museumból és David Fastovsky a Rhode Island Egyetemről nemrégiben apró karcolások ezreit analizálta különböző dinoszaurusz csontokon, amelyeket három nyár alatt gyűjtöttek össze Hell Creeknél. Ők úgy hiszik, hogy a dinoszauruszok mindvégig fénykorukat élték.
Ugyanakkor nehezen cáfolható bizonyítékokat mutattak az aszteroida becsapódásokra szárazföldi növények és fényfüggő tengeri planktonok leletein.
- A növényi maradványok pontosan olyan jeleket mutatnak, amelyeket egy sötét, kormos felhő okozhatott egy becsapódás után. – magyarázza Sheeban – Ha pedig egy ilyen katasztrófa megsemmisíti a növényeket, először a növényevők pusztulnak el, aztán a húsevők, amiket a növényevők táplálnak.
Szerinte az élő növényektől legkevésbé függő állatok az apró emlősök voltak, amelyek lárvákat ettek. Azok pedig elpusztult növényi részekkel táplálkoztak.
Természetesen ezek után az emlősök töltötték be a dinoszauruszok megüresedett helyét. Ma az emlősök azok, akiknek megadatott a lehetőség, hogy vitatkozzanak réges-rég eltávozott riválisaik életéről és haláláról.

Írta: Rick Gore

Fotók: Louise Psihoyos

Festmények: John Gurche

Fordította: Kálvin Krisztina és J. D.