Hogy kivizsgáljuk ezt az esetet a tulajdonos és a vezetőség egy részletes alaprajzot bocsátott a rendelkezésünkre, amelyen bejelölték a szellemek felbukkanási helyeit és Gough tulajdonság tesztje alapján meghatározták azok személyiségét is. Egy tapasztalt és tizenkilenc kezdő médiumot kértek meg, hogy a házban megtett séta alapján jelöljék be alaprajz másolataikon az általuk szellemjárta helynek érzékelt pontokat. A személyzet által megadott helyek csak a tapasztalt és egy kezdő médium (mindkettejük p értéke kisebb, mint 0,5) válaszai esetében estek egybe. Sajnálatos módon a Tulajdonság Teszt eredményei nem voltak megfelelőek összehasonlítás és elemzés céljából, mivel a kezdők nemigen tudtak mit kezdeni vele. Az éjszakai naplók élénk álmokról és testelhagyásos élményekről számolnak be.

Majdnem hét évvel az 1992-es Oliver House felderítése után egy másik arizonai panzióban is végeztünk vizsgálatokat. A tucsoni esetnél tapasztalt parapszichológia hallgatókat (11 fő) párosítottunk elsőévesekkel (7 fő). A csoportok felderítési tapasztalatát a Mann-Whitney teszt egyénenkénti Fischer féle p szám meghatározásával számszerűsítettük. Éjszakai naplók ez alkalommal is születtek. Az Oliver House-i esettel ellentétben azonban itt nem voltak jellemzőek az élénk álmok és a testelhagyásos élmények. Egyikük azonban lerajzolt egy álmában szereplő férfit, aki rendkívül nagy hasonlóságot mutatott a panzió régi tulajdonosával, mellesleg valószínűleg ő a ház kísértete.

A tucsoni Pima Community College-ban tanított „parapszichológia és intuíció” elnevezésű tantárgyam hallgatóinak unszolására 1992 októberében indítottam egy nagy érdeklődést kiváltó szemináriumot, amelynek hallgatóit felkértem, hogy legyenek egy nyomozás „érzékelői”. Ennek célja a bisbee-i Oliver House panzió szellemjárta mivoltának kivizsgálása volt Gertrud Schmeidler módszere alapján. A nyomozócsoport összesen 19 fő kezdő és egy fő tapasztalt médiumból állt. Bár a gyakorlat leginkább egy helyszíni felderítési feladat volt a parapszichológia hallgatók számára, arra gondoltam, hogy a tapasztalt médium felderítheti és megerősítheti a személyzet által leírt kísértet előfordulási helyeket. A ház hamar népszerű lett a csoport körében, így reméltem, hogy a hallgatók legalább egyharmada sikeres eredményt fog elérni. Csak a tapasztalt médium és egy hallgató ért el 0,5-nél kisebb p értéket a Fisher módszer alapján. Míg az előbbi személytől ez várható volt, a kezdő hallgató esetében ez az érték a későbbi összahasonlításnál kapott nagy jelentősséget.

Tekintve, hogy a nyomozás résztvevői elsőéves parapszichológia hallgatók voltak, hasonló előzetes tapasztalat hiányában, el lehet gondolni, hogy mekkora izgatottsággal és mennyi várakozással néztünk a kísérlet elé. Valószínűnek tűnik, hogy a jó eredményt elért kezdő hallgató konzervatív hozzáállása vált a javára a többiekkel szemben, akik izgatottan várták, hogy valami szokatlant érezzenek és tapasztaljanak. E tanulmányban közzé tenni szándékozott elméletem az, hogy tapasztaltabb alanyokkal nagyobb sikereket érhetünk el.

Mivel mindkét nyomozás helyszíne egy panzió volt, óriási előnyt jelentett, hogy ott tudtunk tölteni egy-egy éjszakát. Mishlove 1975-ben megjelent A tudat gyökerei (Roots of Consciousness) című könyvében leírtak alapján a szellemek ritkán befolyásolják az álmokat. A jelenség leírására a Berkeley Gazette 1974 március 19-i számában „A Fakultációs Klub szelleme” címen megjelent cikkre utal. Az írás Dr. Tokuda, egy japán vendég előadó tapasztalatát meséli el, aki egy kaukázusi kinézetű uriemberről számolt be, aki egy széken ülve bámult rá miközben ő félálomban feküdt a Kalifornia Egyetem Fakultációs Klubjának szobájában. Mikor később a professzor elmesélte a klub személyzetének a történteket, megtudta tőlük, hogy a szoba előzőleg, 36 éven keresztül egy egyetemi tanáré volt, aki két éve és egy hete halt meg. Ennek tudatában figyelemmel akartam kísérni az ifjú médiumok éjszakai élményeit, ezért megkértem őket, hogy vezessenek naplót minden fontosabb eseményről.

A Schmeidler Módszer szisztematikus lemásolása, a kísértetjárta ház kivizsgálása és az álmokbeli „látogatás” vizsgálata az arisonai Bisbeeben

Dennis Schranz a történelmi vadnyugat egy részébe csöppent, amikor 1986-ban megvásárolta az Oliver House-t az arizonai Bisbeeben. A házat 1909-ben Edith Ann Oliver építtette, aki egy bányavállalkozó, Henry Oliver felesége volt. A hely eredetileg az Arizona és a Calumet Bányavállalat vezető beosztottjainak vendégháza volt és tervezőközpontként is működött. Mint leendő új tulajdonos, a férfi tökéletes, bár felújításra szoruló panziót látott az épületben. Már mindenben megállapodott a ház előző gazdáival és éppen fizetni készült, amikor egyikük felugrott és bevallotta, hogy nem tudná tiszta lelkiismerettel eladni az épületet.

-  A házat kísértetek lakják. – mondta – Összesen öten vannak, és az egyikük gonosz.

Mivel Schranz akkoriban még nem nagyon hitt a szellemekben, megnyugtatta őket, hogy ez nem zavarja őt, majd megkötötték az üzletet. Később azonban, amikor egyes egyedül készült első éjszakáját a házban tölteni, vízcsobogást hallott a falban futó vezetékekből, amelyeket pedig már rég eltávolították onnan. Ez már önmagában is furcsa dolog lett volna, hiszen ő volt az egyetlen, aki az épületben tartózkodott. Miután a vízcsobogás megszűnt, lépéseket hallott a földszinti hallból. Ahogy a szobája felé közeledtek, arra gondolt, milyen jó, hogy magára zárta az ajtót. Ez azonban felesleges műveletnek bizonyult, mivel a léptek tovább közeledtek, immár a szobájában, egészen az ágyáig.

Mindez pedig csak a kezdet volt Schranz és a többi ember számára, akik már megszálltak a panzióban. A ház kísértet lakóit eddig még nem azonosították, ám ezen a helyen valamikor régen, több gyilkosság is történt, amelyek esetleg segítségünkre lehetnek. Ezek közül az egyik egy bányamunkás, Nat Anderson halálával végződött, akit a második emeleti lépcsőfeljáró tetején lőttek le 1920. február 22-én. A Bisbee Daily Review című helyi lap szerint Andersont egyszer fejbe, majd hátba lőtték kora reggel, miközben 13-as számú szobájába tartott. Gyilkosát sajnos nem sikerült elfogni, így a bűntény mai napig megoldatlannak számít.

Egy másik eset –amelyet nem támaszt alá semmilyen hivatalos irat- 1932-ből való, egy férfiről szól, aki a feleségét állítólag a mai Kék szobában házasságtörésen kapta. A látványtól feldühödve a férfi mindkettejüket megölte, végiglövöldözte az első emeletet, majd magával is végzett.

Terri King, az előző tulajdonos a 13-as, a Kék és sok más szobában is érezte már szellem jelenlétét. Egy alkalommal a Kapitány szobába ment áthúzni az ágyneműt. Mikor belépett a szobába valakinek az ellenséges jelenlétét érezte, majd egy hang kiabált rá: -Kifelé! – Mivel egyedül ő tartózkodott a szobában, próbára tette a test nélküli hangot és ugyanolyan magabiztosan válaszolt. – Hogy érted azt, hogy kifelé? Mégis ki fogja akkor áthúzni az ágyakat? Tűnj el te! – Minden bizonnyal meg is tette. Ezek után soha többet nem hallotta a hangot.

Egy másik eset a Nagymama szobával kapcsolatos. Az e helységben megszállók közül többen is beszámoltak róla, hogy egy öreg hölgy figyeli őket éjszakánként. Bár a jelenés elég feszültté tette a vendégeket, a történetek szerint a jóságos szellem védelmezően ajánlotta fel jelenlétét.

A tanulmány módszerét Schmeidlertől (1966) kölcsönöztem, aki kidolgozott egy eljárást a jelenésekről szóló történetek osztályozására. Ennek lényege, hogy különböző médiumok egymástól függetlenül vaktértékpek alapján bejárják a szellemjárta helyet és megkérik őket, hogy jelöljék meg azokat a helyeket, ahol kísértetek jelenlétének fókuszpontját érzékelik. Az eredményeket ezután összevetik a tulajdonosok beszámolóival és megállapítják, hogy mely esetekben van összefüggés a kettő között.

Schmeidler 1966-os és Maherrel együtt írt 1975-ös tanulmányában csak felületes áttekintést adott a dologról. Mivel ők magánházaknál végeztek megfigyeléseket, nem állhatott módjukban éjszakai tapasztalatokat gyűjteni. A mi esetünkben azonban, panzióról lévén szó, abban a különleges helyzetben lehettünk, hogy a ház vizsgálata után ott tudtuk tölteni az éjszakát, így több adatot sikerült összegyűjteni. Ottartózkodásunk ideje alatt szállást és napi háromszori étkezést biztosítottak nekünk.

A tanulmány alanyául a tucsoni Pima Community College 19 kezdő parapszichológia hallgatója és egy tapasztalt médium szolgált. Ő Shirley Nelson, a helyi tisztánlátó volt, aki azt vallja magáról, hogy 6 éves kora óta van különleges képessége birtokában és az elmúlt 16 év során rengeteg tapasztalatot szerzett e téren. Szakterületei közé tartozik az üzleti, jogi és orvosi tanácsadás, de nagy tapasztalata van az olyan jellegű dolgokban is, mint a „szellemirás”.

A kezdők csoportját 18 és 45 év közötti fiúk (5 fő) és lányok (14 fő) alkották, akik mind a Pima Community College első évfolyamos parapszichológia hallgatói voltak.

Auerbach Médiumi tapasztalatok, álom és hit felmérése (Psychic Experiences, Dreaming and Beliefs Survey) alapján a tizenkilencből tizenkét személy (63%) volt különböző pszível és álomjelenség hatásokkal kapcsolatos élmények szempontjából tapasztaltnak mondható. Tizenegy közülük hitt az efféle jelenségekben, a többiek pedig határozatlanok voltak. A tapasztalatlan hét hallgató nem nagyon rendelkezett ilyen irányú élményekkel. Közülük négyen állították, hogy hisznek a jelenségek létezésében, míg hárman szkeptikusan álltak a gyakorlathoz.

-  Az Auerbach féle Médiumi tapasztalatok, álom és hit felmérés (Psychic Experiences, Dreaming and Beliefs Survey).

Loyd Auerbach módszerének tömörített változatát alkalmaztam. Ez a kérdőív három fő részből áll. Az első az ESP és PK tapasztalatokra vonatkozik, amely az egyének egyszerű érzékeken túli észleléssel és pszichokinetikus hatásokkal kapcsolatos élményeit méri fel. A második rész az illető álmairól tájékozódik, az emlékezet fokától az élénkségen át a jövőbelátás képességéig. A befejező rész pedig a kérdéses személy általános hitét vizsgálja olyan területeken, mint a pszichokinetika, telepátia, jövőbelátás és a reinkarnáció. Az első és második rész igen-nem kérdésekre korlátozódik, amelyek közül az igen 1 pontot, a nem pedig 2-őt ér. Az 1,0 és 1,5 közötti pontszám magas tapasztalati szintnek mondható, míg az 1,5 feletti érték alacsonynak számít. A hitet vizsgáló részben egy ötfokozatú skálát használtunk, amely esetében az 1,0 és 2,5 közötti érték hívő személyt, a 2,5 és 3,5 közötti határozatlant, a 3,5 fölötti pontszám pedig szkeptikust feltételez.

A ház alaprajza

Mindkét emelet részletes alaprajzát Terri King, az Oliver House előző tulajdonosa bocsátotta rendelkezésünkre. Ezekről aztán megfelelő mennyiségű fénymásolatot készítettünk és kiosztottuk a résztvevőknek. Terri megtartotta az eredeti rajzot, és X-ekkel jelölte rajta, hogy hol érezte már szellem jelenlétét. A hallgatók jelöletlen változatot kaptak a házban tett séta előtt, majd megkérték őket, hogy jelöljék be az alaprajzon azokat a helyeket, ahol úgy érzik kísértet van jelen. Ha több szellem kerül szóba egy szobán belül, azokat számokkal jelöljék.

- Gough tulajdonság tesztjének (Gough’s Adjective Check List) javított változata.

Schmeidler szerint ahhoz, hogy egy ilyen jellegű kísérletben igazán jó képet alkothassunk egy szellem személyiségéről, Gough listáját igencsak le kell rövidíteni, így ezt 1966-os tanulmányában meg is tette. Így létrehozott egy tömörített változatot, amelyből kihagyta a lényegtelen tulajdonságokat és inkább feleletválasztós és kizárós, a szellem nemére és korára vonatkozó kérdéseket tett fel. Mivel az Oliver House-ban feltételezhetőleg több szellem is lakozik, az egyszerűség kedvéért kizárólag a rövidített változatot alkalmaztam azzal a különbséggel, hogy elhagytam a nem- és kormeghatározást. Abban az esetben, ha valaki több szellemet is érzékelne a házban, mindenképpen javasoltam a tulajdonságlista kitöltését.

A nyomozás estéjén a résztvevőknek volt idejük, hogy kipihenjék magukat, találkoztak a tulajdonossal, majd együtt megvacsoráztak. Az egyetlen szigorú szabály az volt, hogy nem beszélhettek semmilyen szellemekkel kapcsolatos témáról. Minden olyan berendezési tárgyat, vagy kelléket, amely utalhatott volna a szobák, vagy a panzió történelmére, azt a személyzet még az érkezésünk előtt eltávolította, vagy eltakarta. Közvetlenül a vacsora után ismertettem velük a kísérlet összetevőit. Elsőként azt, hogy a ház körbejárását a tapasztalt médium kezdi, akinek az érzéseit és észrevételeit szobáról-szobára rögzítjük. Ez alatt a hallgatókkal kitöltettem az Auerbach féle Médiumi tapasztalatok, médiumi álmok és médiumi hit felmérést (Auerbach Psychic Dreaming, Psychic Experiences, Psychic Beliefs Survey), hogy tisztában legyek a tapasztalati szintjükkel és a témához való hozzáállásukkal.

Mikor a médium befejezte a sétáját, minden hallgató megkapta a ház alaprajzát, Gough tulajdonság tesztjét és egy részletes leírást a kívánalmakról. Ezután mindenkinek elmondtuk, hogy egymást követve, szobáról szobára be kell járniuk a házat. Figyeltünk arra, hogy egy helységben csak egy ember tartozkódjon és azt se tegye 10 percnél tovább. Egy szobába belépve figyelniük kellett a megérzéseiket, és ha valahol szellem jelenlétét érzékelték, akkor azt X-el kellett jelölniük az alaprajzukon. Mindez természetesen a folyosókra is vonatkozott. Mivel összesen 14 szoba és 19 résztvevő volt, inkább a megérzések azonnali rögzítését és a tulajdonság lista kitöltését kértük, mintsem az adatokra való visszaemlékezést. Fotók készítése ajánlott volt, de nem kötelező. A helységeket betűkkel jelöltük, így a séta során ABC sorrendben kellett haladni. Az egyének az alsó szinten indultak és végighaladtak az emeleten, amíg a lépcsőfeljáróhoz nem értek. Az emeleti őrök biztosították, hogy senki ne menjen addig az emeletre, amíg a földszinten nem végzett. Az emeleti előtérben, a konyhában, a fürdőszobákban és egy magántulajdonú helységben nem történt vizsgálat. A séta befejezése után a résztvevők visszatértek a földszinti előtérbe és ott kellett várniuk, míg mindenki nem végzett a vizsgálattal. A tapasztalataikat természetesen nem tárgyalhatták meg a többiekkel. Körülblül két órába tellett, míg mindenki bejárta a házat. Ezek után a hallgatók végre megbeszélhették az élményeiket. Következő lépésként mindenki kapott egy naplóként szolgáló füzetet, amelybe az éjszakai tapasztalataikat kellett feljegyezniük. Mindent le kellett írniuk, amit a szobájukban töltött idő alatt említésre méltónak találtak. Ha bárki kényelmetlenül érezte magát a neki osztott szobában, lehetősége volt rá, hogy egy másikat kérjen. Erre azonban nem került sor, mivel senki nem érezte indokoltnak, hogy cseréljen.

Az egyik résztvevő felesége azonban, akinek a Nagymama szoba jutott, a következőket jegyezte föl a naplójában:

„Először elég kényelmetlenül éreztem magam a szobában, mert valamiféle nehéz illat terjengett a levegőben. Ráadásul valami furcsát éreztem a bal sarokban, a szék mellett. … Miután kiosztották a szobákat, June, Shirley és Tina is bejöttek a szobámba. Mindannyian úgy érezték, hogy egy szomorú, félénk, talán bántalmazott kisgyerek van ott. … Shirley (a médium) érezte magát a legkényelmetlenebbül, ezért megkért minket, hogy fogjuk meg egymás kezét és ismételjük utána a következőket … kérjük meg a szellemet, hogy keresse a fehér fényt.”

Ez volt az egyetlen alkalom, hogy a médium érintkezett a hallgatókkal, bár ő spirituális tanácsadói minőségben is jelen volt, nem csak az általa közvetített adatok voltak fontosak. Semmilyen más információcsere nem zajlott Shirley és a hallgatók között, az illető hölgy mégis kellően megnyugodott és a Nagymama szobában maradt. A ház személyzete teljes titoktartást fogadott a panzió történetét illetően kísérlet idejére. Másnap reggel azonban segítettek összegezni a tapasztalatokat és elvégezni az összehasonlításokat.

a) A kivitelezésben bekövetkezett eltérések

Három hallgatónak nem sikerült befejezni a sétát. Mentségként fáradtságot, unottságot és érdeklődés hiányt hoztak fel. E három ember eredményeit tehát kihagytuk az adatelemzésből.
 

b) A kísértetek helyzete

A séta útvonalát a nyilvánosan bejárható helyekhez igazítottam és az elemzés megkönnyítése végett 69 részletre osztottam. Ez a szám lényegében úgy jött ki, hogy mindkét emeleten, minden szobát 4 részre osztottam, beleszámítva a folyosókat és a lépcsőfeljárót is. Ezt átmásoltam egy átlátszó lapra, amit ráhelyeztem a személyzet által rendelkezésünkre bocsátott alaprajzra, amelyen 13 db X jelölte azokat a helyeket, amelyeken gyakorta jelennek meg kísértetek (4 pont a földszinten és 9 az emeleten). A Schmeidler módszer alapján aztán minden résztvevő adatait egy 2 x 2-es táblázatba foglaltam, ahol a „szellem jelen van”, „szellem nincs jelen” kategóriák láthatók a személyzet és a hallgatók állításaival. Az egybeeséseket a Fisher féle pontos módszer (Fisher Exact Method) szerint határoztuk meg.

Amint az az ábrán is látható, a tapasztalt médium (p=0,011) és rajta kívül még egy hallgató (p=0,028) válaszai figyelemre méltóan sok egybeesést mutattak a személyzet által megadott adatokkal.

c)   A szellemek személyisége

A szellemek tulajdonságaira vonatkozó válaszok nagy eltéréseket mutattak. Bár a személyzet elég részletes jellemzést adott a kísértetekről, sem a hallgatók, sem a médium nem tudtak pontos válaszokat adni. Shirley önkényesen döntött úgy, hogy kihagyja ezt a feladatot és sajnos a hallgatók 44%-ának eredménye is értékelhetetlen volt. Ez, állításuk szerint azért történhetett, mert ez a feladat megzavarta őket az elmélyedésben és a koncentrációban. Azt mondták, hogy a vizsgálódást mindig meg kellett szakítaniuk, hogy kitöltsék a tesztet és válaszaikat nagyrészt a szoba légköre, hangulata határozta meg. Ilyen mértékű zavartság láttán úgy gondolom, hogy jogosan döntöttem a feladat elhagyása mellett.

d)     Az éjszakai naplók

Másnap, a reggelit követően a résztvevők úgy mesélték el éjszakai élményeiket, hogy még mindig nem tudtak semmit a ház történetéről. A hallgatók feljegyeztek minden olyan esetet, amely élénk álmokra, vagy testelhagyásos élményekre utalhattak. Az álmokkal kapcsolatos beszámolók olyan jeleneteket tartalmaztak, amelyekben a ház valaha élt lakói megjelentek az álmodóknak. Összesen tíz ilyen esetet írtak le (53%) és ezek közül is mind a második emeleten tartózkodó személyektől származott. Mindössze négy napló gazdája jelentette, hogy nem észlelt semmi különöset, noha egyikük hőmérséklet-ingadozásokról és a szobájában terjengő áporodott szagról számolt be, ám ezeket a fizikai környezet hatásának vélte.

A maradék hat napló (amely 4 különböző szobából származott) meglepően nagy hasonlóságot mutatott mind stílusban, mind tartalomban. Abban mindegyik megegyezett, hogy az álmodó személy tudatában volt, hogy nincs ébren, és a szobájában tartózkodik egy idegen társaságában.

Az élmények néhány ember számára szórakoztatónak bizonyultak, mint ahogy ez az egyik férfi naplófeljegyzésből is látszik, aki a Camea szobában töltötte az éjszakát.

„Álmomban felültem az ágyamban és belenéztem a tükörbe, amiben egy fiatal nő képét láttam visszatükröződni. Az arca fényben úszott, ahogy az ágy bal oldalán ült és figyelt engem. Rövid, barna haja volt. Mikor a fejemet balra fordítottam, hogy ne csak a tükörben lássam, nem láttam semmit, csak a sötét szobát. Ha jól emlékszem ez még egyszer megtörtént, csak a második alkalommal egy másik nőt láttam. Korban hasonlóak voltak, viszont a másodiknak hosszabb haja volt.”

„Később beszélgetést hallottam az előtérből. Azonnal felébredtem, de abban a pillanatban csend lett.”

„Mikor visszaaludtam az előző álmom után, egy férfi jelenlétét éreztem, aki mindenképpen fel akart tűnni. Kapcsolatban állhatott a hadsereggel...mintha háborúba indult volna, vagy éppen visszatért. Közepes testfelépítésű, barna, göndör hajú férfi volt.”

Ez a férfi másnap azt mondta, hogy ezek az élmények kétségkívül meggyőzték a paranormális jelenségek létezéséről.

-  Általában nem emlékszem az álmaimra, – mondta – de ezek teljesen mások voltak. Sokkal jobban a tudatomnál voltam és hihetetlenül élénk volt az egész.

Mások számára ugyanezek az élmények kellemetlenebbek voltak:

„Felébredtem az álmomból és megláttam az ágyammal szemben álló fogast a szoba másik végében. Balra tőle valakinek a jelenlétét éreztem. A jelenés pont minket nézett (a szobatársnőmet és engem). Nem tudtam, hogy mit tegyek, ezért elkezdtem sírni. Iszonyatosan meg voltam rémülve, ám hirtelen arra eszméltem, hogy ez az egész csak álom volt, amiből Janice ébresztett fel. Hihetetlenül valósághű volt.”

„Visszaaludtunk, ám hamarosan újra felébredtem. Egy szellemet láttam pontosan magam előtt. Csak annyit mondtam: - Menj innen! – majd újra álomba merültem.”

Az éjszakai élmények egy másik közös vonása a testelhagyásos élmény volt, mint ahogy ez az alábbi férfi naplójából is kiderül.

„Hajnali 3.30 körül egy hangra ébredtem fel. A szobatársam volt, aki éppen álmodott. Ahogy visszaaludtam, két női hangot hallottam a távolból. Nem sokkal ezután egy harmadikat hallottam suttogni, egész közel az ágyamhoz. Mikor azonban kinyitottam a szememet, nem volt ott senki.”

„Röviddel ezt követően nagyon furcsa álmot láttam. Az történt, hogy egy csoporttársam lefeküdt a mellettem levő ágyra. Mondtam neki, hogy ő nem ide tartozik, de mikor kinyitottam a szemem, senkit sem láttam. Visszaaludtam és újra álmodni kezdtem. Ez alkalommal az Oliver House folyosóin jártam. Az emeletről a földszintre tartottam. Aztán valakivel az ebédlőben üldögéltem, ott, ahol a vacsorát is elfogyasztottuk. A következő pillanatban újra a szobámban voltam.”

Az Oliver House-t érintő 1992-ben megkezdett vizsgálataim óta eltelt csaknem hét esztendő alatt folyamatos érdeklődést tapasztaltam a terepgyakorlati szemináriumok iránt régi és új, „Bevezetés a parapszichológiába” órámat hallgató diákjaim körében az arizónai Tucson-ban fekvő Pima Community College-ban. Ezen évek alatt több nem hivatalos vizsgálatot is lefolytattam (e vizsgálatokat a kevesebb ellenőrzés és a statisztikai megbízhatóság hiánya jellemzi). Mindezek ellenére ezek a kevésbé hivatalos vizsgálódások tudományos szemináriumi gyakorlatoknak minősültek. Minden egyes gyakorlat során szigorúan fenntartottuk a helyszín történetének titkosságát a helyszínek bejárása előtt, alatt és után. Rögzítettük az első benyomásokat is éppen úgy, ahogy azt az Oliver House esetében tettük. Az egymást követő órák magukban foglalták az Oliver House-beli vizsgálat két utánzatát is. Más, hasonló jellegű kutatásokat és nem hivatalos vizsgálatokat végeztünk az arizonai Tombstone városában található „Nagyorrú Kata Szalonjában”, a prescotti Vendome Hotelban, a szintén arizonai Jerome Grand Hotelben (korábban United Verde Kórház volt), valamint egy előkelő tucsoni étteremben. A vizsgálati tapasztalatokkal gyarapodó korábbi tanulók között találtam egy csoportnyit, akiket elég tapasztalt személyiségeknek tartottam ahhoz, hogy kialakulhasson belőlük egy, most már, hivatalos médium-tanonc csapat.

A tucsoni telefonkönyv szerinti 46 panzió közül egyiknek sincs olyan története, mint a Rézharang-nak. Ez már belépéskor nyilvánvalóvá válik. A korai 1900-as években tervezett egyedülálló lávakő szerkezetet egy helyi építész L.W. Boudreaux birtoka és lakása volt. A ház az évek folyamán, mint magánlakás, nyaraló és panzió működött, s ennek következtében mire Gertrude Eich megvásárolta azt - nem sokkal azután, hogy 1989-ben megérkezett a Németországbeli Saarbrucken-ből - a Rézharang már nagyon megviselt állapotban volt. Beköltözésétől fogva azonban valakinek a megnyugtató jelenlétét érezte a szobák nagy részében. A hálószobájául választott Pálma Szoba tűnt számára a legmegnyugtatóbbnak.

Később, amikor megtudta Boudreaux egyik lányától, hogy a férfi a Pálma Szobában halt meg, egyáltalán nem volt meglepve. A konyhában szintén érezte valakinek a jelenlétét, amikor pedig senki sem volt rajta kívül a házban. Ez meggyőzte arról, hogy nincs egyedül a házban. Az, hogy sokszor érezte úgy, mintha valaki hátulról nézné őt bárhol is van a házban, továbbá, hogy egyes személyes tárgyai eltérő helyeken bukkantak fel, azt sugallta, hogy a ház ideális terület tapasztalt és kezdő parapszichológia hallgatók számára egy alapos kutatáshoz.

1999. áprilisának elején két csoportot hoztam létre olyan tanulókból, akik fogékonyak voltak paranormális jelenségekre, azzal a céllal, hogy részt vegyenek egy hivatalos szellemkutató vizsgálatban. A tanulmányban alkalmazott módszert Schmeidler-től (1966) vettük, csakúgy, mint az Oliver House esetében.

Az alanyokat, más néven „telepatikus személyeket” ebben a vizsgálatban egy csapat elhivatott, tapasztalt tanuló alkotta, (többségük már részt vett legalább egy korábbi, az órák keretén belüli szellemkutató vizsgálatban) akikkel elsősorban péntek esténként végeztük a kutatásainkat. A második csoporttal, mely a kezdő hallgatókból állt, (ők abban az időben még csak a „Bevezetés a parapszichológiába” tantárgyat látogatták és nekik nem volt korábbi szellemkutató tapasztalatuk sem) rendszerint szombatonként dolgoztunk. Annak ellenére, hogy mindent megtettünk annak érdekében, hogy a két csoport teljesen el legyen különítve egymástól, egyes személyek időbeosztási gondjai miatt akadtak kisebb problémák. Ezen problémák elkerülésére mindkét napon biztosítottunk részvételi lehetőséget azoknak akik nem bírtak megjelenni saját programjukon. Így a pénteki csoport tagjai a szombati csoporthoz verődtek és fordítva.

A tapasztalt tanulók csoportját 7 férfi és 4 nő alkotta, míg a tanonc csoportban 2 férfi, valamint 5 nő volt. Az alanyok életkora mindkét csoportban 18 és 52 között mozgott. Azok közül, akik részt vettek az Auerbach-féle Médiumi tapasztalatok, álom és hit felmérésben hétnél (78%) magas pszi-t és erős álomjelenség hatásokat figyeltek meg. A hét hallgató közül négyen „hívők” voltak míg a másik három bizonytalan volt a kérdést illetően. A fennmaradó két tapasztalt tanuló kevésbé volt fogékony pszi- és álomjelenségekre, mely a meggyőződéseiket befolyásoló szkeptikusság és határozatlanság együttes eredménye volt. Ötnél (83%) a hat kezdő hallgatóból szintén erős pszi- és álomtevékenységet tapasztaltak és ők is a „hívők” csoportjába tartoztak. A megmaradt egyetlen kezdőt kevésbé fogékonynak tekintették pszi- és álomjelenségekre, bár ő is hitt ezekben a dolgokban. Két tapaszalt tanuló és egy tanonc egyéb elfoglaltságok miatt késve érkezett, tehát nem tudott részt venni az elővizsgálatokban.

- Auerbach Médiumi tapasztalatok, álom és hit felmérése (Psychic Experiences, Dreaming and Beliefs Survey). Az előző tanulmányban már esett szó részletesebben a gyakorlatokról. A Loyd Auerbach által kifejlesztett teszt egyszerűsített verziójáról van szó. (Auerbach,1986;1991)

A szerző részletes vázlatot készített az épület mindkét szintjéről. A megközelíthető szobákat akkor, kettő kivétellel négy részre osztottuk fel. A Nászutas Lakosztálynak (a földszinten) és a Főnix Szobának (az emeleten) voltak a helyhez alkalmazkodó, kiegészített, vagy lekicsinyített szekciói. Ezekről ismét megfelelő mennyiségű fénymásolatot készítettünk Gertrude Eichnek, az épület igazgatójának és a kutatómunkában részt vevőknek egyaránt. A nyomozás megkezdése előtt Eich kisasszony egy kópián X-ekkel jelölte meg azokat a helyeket, ahol észlelte már szellem jelenlétét.

- Gough tulajdonság tesztjének (Gough’s Adjective Check List) javított változata.

Annak ellenére, hogy az Oliver House-beli kutatásnál próbálkoztunk a Schmeidler-féle teszt rövidített és javított verziójával, ám az általános elégedetlenkedés és a listához való alkalmazkodás hiánya miatt rövid úton elvetettem annak használatát a második tanulmányban.

Vizsgálódásunk mindkét éjszakáján a résztvevőknek először lehetőségük nyílt pihenni, majd találkoztak az igazgatóval, majd megvacsoráztak. A szellemekkel kapcsolatos beszélgetések ezesetben is kerülendők voltak. Minden olyan egyedülálló bútordarab és berendezési tárgy, mely valószínűleg szolgálhatott volna valamiféle utalással a szoba történetére vonatkozóan még jóval az érkezésünk előtt el lett távolítva. Közvetlenül vacsora után a hallgatókkal kitöltettem az Auerbach-féle Médiumi tapasztalatok, médiumi álmok és médiumi hit felmérést (Auerbach Psychic Dreaming, Psychic Experiences, Psychic Beliefs Survey), hogy megállapíthassam a személyes gyakorlatukat és tapasztalatukat. Miután megkaptuk ezeket az információkat, megkezdődött a ház bejárása. Minden egyes résztvevő kapott egy egyenlő részekre felosztott tervrajzot a házról, majd arra kértük őket, hogy jelöljenek meg minden olyan pontot, ahol szellemek jelenlétét érzékelik. A teljes ház 45 részre lett felosztva a nyomozás ideje alatt. Néhány közös helyiség azonban nem képezte részét a vizsgálatoknak. Ilyenek voltak például az étkező, a társalgó, a bejárat felőli, illetve a hátsó erkély verandája, valamint az első és második emeleten lévő fürdőszobák.

Csakúgy, mint az Oliver House esetében végzett kutatásnál, itt is megmondták a hallgatóknak, hogy véletlenszerűen járják be a szobákat, és hogy minden egyes helyiségben maximum 10 percet időzhetnek. A tanulókat arra is ösztönöztük, hogy az emeleti folyosón is végezzenek szellemkutatást, ha egy mód van rá. Fényképek készítése szintén ajánlott volt, bár nem volt kötelező. A második emelet bejárásának befejezése után a hallgatók azt az utasítást kapták, hogy térjenek vissza az étkezőbe. Benyomásaikról és észrevételeikről mindaddig nem beszélhettek, amíg minden résztvevő be nem fejezte a vizsgálódást. Körülbelül 90 perccel később a péntek esti túra véget ért. A szombati csoport a feladatot kicsivel több, mint egy óra alatt végezte el.

Mivel a Rézharang panzióként is üzemel, megvolt az az előnyünk, hogy a házban maradhattunk éjszakára is. Miután az általános nyomozás befejeződött napközben, a tanulókat azzal a feladattal bízták meg, hogy jegyezzenek fel minden jelentőségteljes éjszakai észlelést, valamint álomjelenséget. Ha bárki kényelmetlenül érezte magát a neki osztott szobában, ez esetben is lehetősége volt rá, hogy egy másikat kérjen. Mindezek ellenére, ahogy az Oliver House esetében is, senki sem érezte szükségét a szobacserének.

a) A kísértetek helyzete

Ahogy már korábban említettem, az elemzés megkönnyítése végett a ház 45 részre lett felosztva. Kérésemre a házat igazgató vezetőség már korábban elkészített egy alaprajzot, melyen feltüntettek hét lehetséges, szellemek által látogatott területet (hármat az első emeleten, négyet a másodikon) melyeket később áttetszővé alakítottunk egy borító segítségével.

A (már korábban említett) Schmeidler módszer szerint, minden résztvevő adatait egy 2 x 2-es táblázatba foglaltam, ahol a „szellem jelen van”, „szellem nincs jelen” kategóriák láthatók a személyzet és a hallgatók állításaival. Az egyesített válaszokat, melyeket a felek adtak, Fisher féle pontos módszer (Fisher Exact Method) segítségével értékeltük ki. Ahogy a táblázatból is kitűnik, öt tanonc a hétből alacsonyabb pontszámot ért el, mint amennyit véletlen találgatással el lehet érni. A gyakorlott, tapasztalt tanulóknál a 11-ből csak egyetlen személy ért el hasonló gyenge eredményt. (Ezt az eredményt vizuálisan a 1,00-ás p érték szemlélteti). Így tehát, egyetlen kezdő (JJ) kivételével, megállapíthatjuk, hogy a tanonc csoport gyengébb eredményt ért el, mint a tapasztaltabb személyekből álló csapat.       

A két csoport közötti különbséget a Mann-Whitney teszt segítségével mértük fel. Ebben a tesztben a Fisher-féle p-értéket használtuk mint függő változót. A Mann-Whitney teszt megmutatja, hogy a két csoport között egy statisztikailag is jelentős különbség (U=16, U’=61, z=2.06, p=0.039, kétvégződésű) bizonyíható.

b) Az éjszakai naplók

Az Oliver House-ban történt vizsgálathoz hasonlóan itt is kértünk éjszakai naplót mindkét csoporttól. Másnap, reggeli után, a ház történetéről még mindig mit sem tudó hallgatók elé helyeztem hat fényképet. Megkérdeztem, hogy ismerősnek találják-e bármelyiket is akár az álmaikból, akár éber állapotukból. Senki sem észlelt semmiféle ismerős dolgot. Ezután több résztvevőt megkértek, hogy meséljen éjszakai élményeiről, tapasztalatairól. Az öt hivatalos beszámoló közül mindegyik a péntek éjszakai csoport tagjaitól származott. A szombati csoport nagy része jócskán hajnali 4.30 után feküdt le, így tehát nem sok idejük maradt REM-alvásra. A péntek éjszakai öt beszámoló közül négyben különféle álomélményekről számoltak be. A négy álom közül azonban csak egyetlen tűnt valamennyire hasonlónak az Oliver House-ban tapasztalt „álombeli jelenés”-hez. Ez a beszámoló egy fiatalembertől származott, aki később bemutatott egy kézzel készített vázlatot arról a személyről, akit az álmában látott:

„Ezt a rajzot körülbelül 45 perccel azután készítettem, hogy álmodtam erről az emberről. Az álom viszonylag rövidnek tűnt, olyan volt, mint egy házilag készített videofilm, melyben a színek elmosódtak és elhalványultak. Az álomban látott idősebb férfi ülő helyzetben volt, és egy fehér pólót viselt. Engem nézett, beszélt hozzám de semmilyen hang nem volt hallható. A szája furcsán el volt torzulva, mint egy olyan személynek, akit szélütés ért és annak következtében valamilyen részleges bénulást szenvedett. Nem tudom vajon ez a személy ugyanaz volt-e akit az emeleti folyosón érzékeltem, de a megjelenése ugyanolyan volt: kopasz, öreg, törékeny, elég magas és sovány. A „korát” az alapján tudom csak megsaccolni, ahogy fel volt öltözve. Ennek alapján pedig úgy 30-40 évvel ezelőttre tudom elhelyezni az időben.”

Noha a vázlatot rajzoló személynek volt egy kora reggeli találkozója, a vizsgálataink érdekében nálunk hagyta feljegyzéseit. Amikor ezeket a vázlatokat megmutattuk a többi résztvevőnek kiderült, hogy a rajz feltűnő hasonlóságot mutat az egyik fényképpel. Ez a fénykép Mr. Boudreaux-ot ábrázolta. Miután a rajzoló elhelyezte a vázlatot a kronológiailag megfelelő időben, kiderült, hogy a rajzolt személy már kb 30-40 éve halott. Következésképpen, ha 40 év különbséggel számolunk, megkapjuk az 1959-es évet, Mr. Boudreaux pedig 1956-ban halt meg szélütés következtében.

A fennmaradó négy álom közül kettő eseményei a házban játszódtak, de ezek az álmok inkább hagyományosabbak voltak, nem múltbeli eseményeket jelenítettek meg; csakúgy, mint az Oliver House-ban végzett álomkutatások esetében.

Az Oliver House-beli szellemkutatás eredményei többféle értelmezést, magyarázatot is megengednek. Az egyik ezek közül természetesen az, hogy ezek az eredmények csupán a véletlen szüleményei. Hogyha minden eredménynek a lehető legkevesebb, legszerényebb jelentőséget tulajdonítjuk, ez a feltételezés teljesen helytálló lenne, a résztvevők mivolta azonban megcáfolja ezt. Az eredményeket tapasztalt médiumok és kezdő hallgatók szolgáltatták. Míg a professzionális médiumok jelentősége valószínűleg nem okoz meglepetést, a tanulók konzervatív teljesítménye talán magyarázatot ad arra, hogy a többi résztvevő miért produkált jóval kevesebb eredményt.

Mint tudjuk, a vizsgálatban résztvevő diákok még csak kezdő parapszichológiai hallgatók voltak, akiknek még nem volt hasonló tapasztalatuk korábbról. Érthető tehát, hogy ezek a diákok izgatott várakozással néztek a kutatómunka elé. Ezek után nyilvánvalóvá válik, hogy a tanulók naivitása, hozzáállása a szellemkutató nyomozáshoz minden bizonnyal észrevehetően eltorzul a téves benyomások, valamint a tapasztalt történések félreértelmezése miatt. Mivel a túlérzékenység hajlamos elhomályosítani a parajelenségek valós érzékelését, úgy tűnik, hogy egyfajta pszichológiai tényező az, ami meggátolja, hogy sikeres eredményeket érhessünk el. Továbbá az, hogy valaki megismerkedjen az állítólagos szellemérzékenység alapjaival, ugyanannyi gyakorlás és fejlődés szükséges mint bármelyik más hétköznapi szakmához. És valóban, úgy tűnik, hogy a nagyfokú izgatottság és várakozás, ami az első ilyen jellegű nyomozásnál tapasztalható, nagy valószínűséggel a résztvevő ellen fog dolgozni, meggátolva azt a szellemkutató tevékenység közben érzékelt benyomások tiszta feldolgozását.

Ami különösen nagy érdeklődést váltott ki a kezdeti tanulmány során, az az egyesített álombeszámoló volt, melyet az éjszakai feljegyzések alapján állítottak össze. A feljegyzéseket készítő személyek közel fele tett említést egy közös élményről, mely, a leadott anyagok alapján, a hagyományosan testelhagyásos élménynek nevezett jelenségre utalt. Ez az élmény egy olyan álom képében jelent meg melyben a résztvevő személy az Oliver House falain keresztül közlekedik. Egy másik élmény finoman utal bizonyos testelhagyásos élmények egyes epizódjaira, melyekben előfordulnak tiszta pillanatok is. Ezeket a tiszta periódusokat úgy jellemezték, mintha az álmodó felébredne az álmon belül és megérezné valaminek a jelenlétét a szobában.

Mivel ezek a személyek, akik jelentették ezeket az álomélményeket, úgy emlékeztek vissza, hogy tudatában voltak annak, hogy álmukban saját szobájukban voltak (realitás szimuláció), hogy érzékeltek valakit a környezetükben aki valójában nem volt abban az időben ott. Lehetnek ezek az epizódok utalások egyes korábbi lakók által egy megváltozott állapotban tett szellemlátogatásokra, mint a Mishlove által említett Tokuda professzor esetében?

A bisbeei álomkutató élményeket vizsgálva talán megkérdezhetjük, „Lehet, hogy ezek az élmények nem mások, mint szimpla álominkubációk? Vagyis hogy az álmodók valami kollektív programozáshoz vagy önbeteljesítő profécizmushoz hasonlót tapasztalnak, mivel mindegyikük ugyanazon oknál fogva vett részt az Oliver House rejtélyének kutatásában, azaz, hogy valamilyen paranormális tevékenységnek legyen a tanúja. Más szóval, ha arra számítasz, hogy szellemekkel fogsz találkozni, akkor szellemekről fogsz álmodni. Talán egy bizonyos fokig az, hogy valaki miről álmodik, mit érzékel, esetleg mit lát lelki szemeivel, illeszkedik a hely a történetéhez.

Ahogy az várható volt, a második tanulmány jelentőségteljesebb eredményeket hozott a gyakorlott tanulók részéről, amikor a Fisher-féle pontos módszerrel, valamint a Mann-Whitney-féle összehasonlító teszttel megvizsgálták őket. Pontosabban, míg a 7 kezdő hallgatóból öten a véletlen találatnál alacsonyabb eredményt értek el, addig a 11 gyakorlott tanuló közül csak egyetlen egy produkált hasonlóan sikertelen eredményt. Annak ellenére, hogy egy kezdő (JJ) kivételesen túlszárnyalta a társait, úgy tűnik, hogy a kezdő csoport lényegesen gyengébb eredményt ért el mint a tapasztalt. Hasonló eredmények elismerik a tanonc ügyességét, eredményességét; ugyanakkor rámutatnak a korábbi tapasztalatokból származó előnyökre is.

Noha a szellemkutató nyomozás célja az, hogy megkísérelje igazolni és megmagyarázni a vezetőség által észlelt jelenségeket, két valószínű magyarázattal is szolgál arra, hogy miért alakulhat ki olyan nagy eltérés a válaszkorrelációk között. Az első, ami talán inkább az igazi kezdőkre utal, azt mutatja, hogy az észlelt benyomások teljesen a személyiségben rejlenek. A másik alternatíva egy egyedülálló élményre utal a szellemmel kapcsolatban, mely élmény teljesen eltérő a személyzet által észleltektől. Annak ellenére, hogy Schmeidler kvantitatív szellemkutató módszere egy régóta elfogadott és elismert módszere a paranormális kutatásoknak, annak is megvannak a maga lehetőségbeli, használhatóságbeli korlátai. A módszer kivitelezésében nagy szerepet kapnak bizonyos megegyezések, melyek magukban foglalják egy szemtanú jelenlétét, csakúgy mint a specifikus, ellenőrizhető információ meglétét, mely egy tapasztalatokon, észleléseken alapuló információ a szellemjárta helyszínek vázlatáról. Ez a fizikai észlelés az időn alapul, és egy klasszikus szellemjelenséget jelenít meg. Rogo Mitchell (1974) szerint „szellemjárásról” akkor lehet beszélni, „amikor egy szellem különböző személyek által, egy meghatározott, hosszabb időn keresztül, és egy bizonyos területen rendszeresen látható.” Roll (1995) egyetért ezzel a véleménnyel és utalást tesz egykori professzorára, H.H Price-ra, az Oxford Egyetem munkatársára, akinek véleménye szerint a szellemjárásokat úgy is fel lehet fogni, mint helyhez kötött emlékeket, ahola helyszínek szintén birtokolják azoknak az események emlékeit, amelyek egy bizonyos területen történtek.   

Sok mentális médium képtelen arra, hogy kölcsönös kapcsolatba lépjen a visszatérő jelenségekkel, melyekre általában úgy utalnak, mint pszichikai maradványokra. Jobban szeretnek közvetlenül kapcsolatba lépni a halottak szellemeivel. A szellemjárások tehát inkább egy bizonyos helyszínhez kötődnek, míg a holtak szellemei látszólagosan személyiséggel, értelemmel és lélekkel rendelkeznek, s igen sok esetben mobilitással is, anélkül, hogy tényleges fizikai testük lenne. A paranormális jelenségekre érzékeny személyekre –legyenek akár kezdők, vagy tapasztaltak- ugyanazok a hatások hatnak. Ezek kiszűréséhez azonban figyelmen kívül kell hagyniuk személyes érzelmeiket. Összetettségük miatt sokkal hasznosabb lenne, ha az ezekhez hasonló kísérleteket egyetlen, érvényes formulában lehetne értékelni. De vajon létezik-e olyan képlet, amely révén pontosan mérhető, feljegyezhető és érvényes lesz egy szellemkutatás?

Írta:     William G. Everist
Pima Community College, Tuscon Arizona

Fordította: Kálvin Krisztina és Jónás Dénes